Gigarazziát tartott a rendőrség, Csongrád-Csanád és Heves vármegyékben: kokaint, metamfetamin kristályt, extasy tablettát és marihuánát is lefoglaltak
Százhetvenöt kilogramm drogot, ezen belül 152 kilogramm kokaint foglalt le a rendőrség egy tavaly nyár óta tartó magyar-francia-román közös akciósorozat nyomán – jelentette be a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság megbízott bűnügyi főkapitány-helyettese hétfőn. Mint kiderült, nemrég Csongrád-Csanád vármegyében is razziáztak a rendőrök az akciósorozat keretein belül, és nem távoztak üres kézzel.
Kiemelték, hogy a nyomozás során június 8-án 125 rendőr Csongrád-Csanád és Heves vármegyékben, 13 helyszínen tartott összehangolt akciót, amelynek keretében 12,4 kilogramm kokaint, 9 kilogramm metamfetamin kristályt, 12 kilogramm extasy tablettát, marihuánát és drog előállítására alkalmas vegyszereket foglaltak le, továbbá tíz személlyel szemben intézkedtek – közölte Tomsits Tulipán . A teljes nyomozás alatt lefoglalt drog összértéke eléri az 1,8 milliárd forintot – tette hozzá.
BUSZJÁRATOK CSOMAGTERÉBEN SZÁLLÍTOTTA A KÁBÍTÓSZERT EGY ROMÁN-MAGYAR BŰNSZERVEZET
Elmondta azt is, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult vizsgálat során a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2024 nyarán megállapították, hogy egy magyar-román bűnszervezet, Spanyolországból induló buszjáratok csomagterében rendszeresen kábítószert szállított, Pest vármegyébe és Budapestre. Ugyanakkor a magyar hatóságok felkérésére a francia rendőrök Párizs mellett is ellenőriztek egy magyar kamiont, amelynek pótkocsijában 134 kilogramm kokaint találtak, a járműben utazó két magyar pedig letartóztatták. November közepén Győr közelében egy Hollandiából érkező tréleren 4 kilogramm kokaint és 7 ezer extasy tablettát találtak a rendőrök, ezzel egy időben pedig a román rendőrök Ártándnál tartóztattak fel egy 34 éves férfit, akinél 2,5 kilogramm kokaint találtak – ismertette.
JÚNIUS 8-ÁN TÍZ EMBERT FOGTAK EL
Az is kiderült, hogy a bűnbanda kulcsszereplője egy 58 éves magyar állampolgár volt – fűzte hozzá Tomsits Tulipán. Nisóczi József Levente a Pest Vármegyei Főügyészség osztályvezető ügyésze a sajtótájékoztatón közölte, hogy a június 8-i rajtaütésnél elfogott tíz ember közül hat személyt tartóztatott le a bíróság, illetve az Eurojust együttműködés keretében segítséget nyújtottak a nyomozó hatóságnak. Az ügyészség segítségére annál is inkább szükség volt, mert a nyomozás során széles körben éltek a lehallgatás, titkos megfigyelés eszközével és információs rendszerek titkos megfigyelését is végezték. A koordináció jelenleg is folyamatos a francia és a román szervekkel – mondta az ügyész.
MÁRCIUS ÓTA 4500 BÜNTETŐELJÁRÁS INDULT
Horváth László a kábítószerkereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a kormányzat által meghirdetett a drogok elleni fokozott küzdelem eredményeként március óta már, mintegy 4500 büntetőeljárás indult és a június 15-én életbe lépett jogi szigorítás visszatartó erőt jelent a bűnözők számára, illetve megkönnyíti a rendőrség fellépését a kábítószerkereskedőkkel szemben. Hangsúlyozta, hogy csak a most ismertetett lefoglalásnak köszönhetően 500 ezer adaggal kevesebb kokain jut el a fogyasztókhoz a drog ellenértéke pedig nem fogja dagasztani a kábítószerkereskedők zsebét. Ez az ügy azt is jól mutatja, hogy komoly eredmény, csak alapos felderítéssel és nemzetközi együttműködéssel érhető le, mert a drogipart nemzetközi bűnszervezetek irányítják.
A HAJTÓVADÁSZAT FOLYTATÓDIK
Arról is szólt, hogy nem tehető különbség például a kokain, a könnyű drogok, illetve az olcsó dizájner drogok, illetve a terjesztőik között. A zéró tolerancia a társadalom jogos önvédelme, a könyörtelenség pedig indokolt a terjesztőkkel szemben. A hajtóvadászat folytatódik – mondta az MTI beszámolója szerint Horváth László.
Fotók: police.hu










