Szegedi Arcok

“Mindig eljött a szegedi Ajándékkoncertre, de szombaton már nem örülhetett a nézőtéren a zenekar sikerének” – elhunyt a Szegedi Szimfonikus Zenekar egykori igazgatója

Győri otthonából nyugdíjba vonulása óta is mindig eljött a szegedi Ajándékkoncertre, de szombaton már nem örülhetett a nézőtéren a zenekar sikerének Baross Gábor. Mint megtudtuk, vasárnap hajnalban, az utóbbi hónapok betegeskedése, egészségének fokozatos romlása után elhunyt. Baross Gábor 2008 és 2013 között öt éven keresztül igazgatta a Szegedi Szimfonikus Zenekart.

A Szegedi Szimfonikus Zenekar oldalán kiemelték, hogy Baross Gábort trombitaművészként szerződtette a Győri Filharmonikus Zenekar, melyben szólamvezetőként bizonyította, hogy képességei alapján az egész együttes igazgatását is rá lehet bízni. Kivételesen hosszú ideig, 26 éven át volt a győriek intézményvezetője. 

ÖRÖMMEL VÁLLALTA A SZEGEDI ZENEKAR IRÁNYÍTÁSÁT

2008-ban némi keserűséggel köszönt el, ugyanakkor örömmel vállalta a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatói feladatait. Elődjeként Gyüdi Sándor tréfásan így biztatta: “Kisalföld – kis zenekar, Nagyalföld – nagy zenekar!”

Mint írják, kedvvel, lendülettel vágott bele a szegedi munkába. Miközben Győr társadalmába, közéletébe mélyen beágyazott egyéniség volt, új állomáshelyén is hamar beilleszkedett. A győri Lions Klub után városunkban is bekapcsolódott az oroszlánosok tevékenységébe. A zenekart nagy tapasztalatú, türelmes és higgadt vezetőként igazgatta.

ÓRIÁSI TAPASZTALATA VOLT

Gyüdi Sándor azt írta, hogy 1999-ben ismerkedtek meg a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségében, 2002-től már együttműködtek a szakmai szervezet elnökségében, ennek ellenére az igazi közös munka során még sokat tanulhatott óriási tapasztalattal végzett igazgatói tevékenységéből.

“Nem szakadtunk el 2013 után sem, amikor immár igazi nyugdíjasként visszatért Győrbe. Figyelemmel kísérte a szegedi művészeti élet eseményeit, velünk volt különlegesebb szerepléseinken. Hiányozni fog szeretetreméltó egyénisége, atyai bölcsessége. Emlékét megőrizzük” – írja Gyüdi Sándor búcsúszövegében.

Őszinte részvétünk a családnak!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb