Mindenmás

Humorral inspirálja a diákokat: Dr. Vígh Viktor, az SZTE TTIK docense kapta a Gács András-díjat

Dr. Vígh Viktor, az SZTE TTIK Bolyai Intézet Geometriai Tanszékének docense kapta meg 2025-ben az ELTÉ-n alapított Gács András-díjat. A fiatal matematikus kutatási eredményei mellett sokoldalúságával, nyitottságával és humorával hatott inspirálóan a diákokra.

A díj kapcsán egy interjú is készült Dr. Vígh Viktorral, elmondta a véleményét többek között a mesterséges intelligencia szerepéről a geometriában:

 “Én „terminátorhívő” vagyok, az az igazság. Nem látom azt az akadályt, ami meg fogja állítani a mesterséges intelligenciát. Említette a Pi-napi előadást, abban is utaltam rá, hogy a gép problémamegoldó képessége mára elérte egy ügyes 16-17 évesét, és bizonyos speciális területeken már egészen hatékony. Ezzel a rohamos fejlődéssel a gép 10-20 éven belül lekörözheti a legjobb kutatókat is. Vannak mindenféle teóriák arról, hogy létezik valamiféle „küszöb”, amely megállítja a biológiai evolúciót, de az emberiség valahogy véletlenül átjutott ezen, és ezért nem találkozunk más intelligens létformákkal. Ezzel párhuzamba állítva talán a mesterséges intelligencia is egyszer csak beleütközik egy plafonba, amit egyelőre nem látunk, és ott elakad. De én őszintén szólva nem nagyon hiszek ebben” – mondta.

MÉG MINDIG NEM MENŐ A MATEK

Dr. Vígh Viktor kifejtette a véleményét a matematikához való általános hozzáállásról is:

“Én azt látom, hogy Magyarországon az oktatási rendszer és a társadalmi hozzáállás is eltolódott a humán ismeretek felé. Az érettségin a három fő tárgyból kettő humán. Volt szerencsém Vitray Tamástól élőben hallani, ahogy elmesélte, majdnem megbukott matekból érettségin, de a médiából számtalan hasonló példát hozhatunk. Próbálná egy ismert ember a fordítottját mondani, hogy nem nagyon szereti Csokonait vagy Adyt, akkor mindenki megrovóan nézne. Szóval, valóban jó volna, ha a matematika is menő lenne. Talán egy kicsit javult a helyzet, de még nem érzem, hogy ide eljutottunk. A tanárképzés és az egész pedagógustársadalom megbecsültsége most egy kicsit növekedett, de jó lenne, ha ez a folyamat nem állna le. Hosszú távon az a megoldás, hogy jól felkészült, elhivatott pedagógusok érik el, hogy a matematika tényleg menő legyen.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb