Mindenmás

A nyár folyamán akár román rendőrökkel is találkozhatunk a magyar utakon

A balesetek megelőzése érdekében a nyári időszakban román rendőrök is részt vesznek a magyar közutak közlekedésrendészeti ellenőrzésében – jelentette be a rendőrség szerdán.

Mint kiderült, a két ország rendőreinek együttműködését az indokolta, hogy egyrészt az idegenforgalmi szezonban a külföldön dolgozó román állampolgárok a szokásosnál nagyobb számban utaznak át országunk útjain, másrészt idén Magyarországon több olyan súlyos sérüléssel járó vagy halálos közlekedési baleset történt, amelyben román állampolgárok is érintettek voltak.  

HAT ROMÁN RENDŐR TELJESÍT SZOLGÁLATOT

Kiemelték, hogy a hatékonyabb fellépés érdekében 2025. július 15. és augusztus 31. között hat – magyar vagy angol nyelvtudással és közlekedésrendészeti tapasztalattal rendelkező – román rendőr teljesít szolgálatot főként Pest vármegye autópályáin és gyorsforgalmi útjain, de szükség esetén más vármegyébe is átirányíthatók. A kölcsönösség jegyében a magyar rendőrség szintén hat közlekedési rendőrt küld Romániába ugyanebben az időszakban. A magyar rendőrök Arad, Bihar, valamint Szatmár megyében látnak el közös szolgálatot a román kollégákkal.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb