Italozás után halálosan megsebesítette élettársát egy szegedi nő: a szomszédok szerint rendszeresen veszekedtek
Mint megírtuk, egy szegedi nő veszekedés közben megsebesítette élettársát és annak halálát okozta. Mint kiderült, közös italozást követően vesztek össze szombat este, a férfi belehalt a sérülésébe, a nő pedig csak másnap értesítette a rendőrséget.
Halálosan megsebesítette élettársát egy szegedi nő szombaton a Gyöngyvirág utcában. Kora este kezdtek iszogatni, amikor összevesztek – írja a Tények. A feldühödött nő ekkor támadt rá a párjára, akinek egy mozdulattal olyan súlyos sérülést okozott, hogy a férfi még aznap éjjel meghalt. A szomszédok szerint nem ez volt az első eset, hogy hangosan veszekedtek, sokszor az utcára is kihallatszott a kiabálás. A nő ezután a házban maradt, és csak másnap hívta a rendőröket, hogy feladja magát.
LETARTÓZTATTÁK A NŐT
Mint megírtuk, a halált okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárásban a főügyészség a gyanúsított letartóztatását a szökés-elrejtőzés veszélye, a büntetőeljárás meghiúsításának veszélye valamint a bűnismétlés veszélye okán indítványozta. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítvány alapján elrendelte a terhelt letartóztatását. Végzését az ügyészség és a védelem is tudomásul vette.



