,,Nem elég érett a lakosság arra, hogy ezt a szabályt betartsa” – így látja a véglegesen leszerelt, Roosevelt téri mozgássérült hinta esetét a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató szegedi nevelőszülője
Mint arról korábban beszámoltunk, elszomorító történetet osztott meg az egyik szegedi csoportban Mihály Csilla, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató szegedi nevelőszülője, aki 2022-ben Szent Anna a Nevelőszülőkért díjat kapott. Mint kiemelte, a Roosevelt téri játszótérre sok évnyi küzdelem után telepítettek egy kerekesszékes hintát a mozgássérült gyerekek örömére, amit ők is többször használtak a gyermekével. Sajnos többször előfordult, hogy nem rendeltetésszerűen használták a hintát, így végül nem helyezte vissza a fenntartó. A döntéssel kapcsolatban, ami miatt a mozgássérült gyerekek maradtak hoppon, telefonon értük utol Mihály Csillát, mutatjuk, hogyan vélekedik az esetről!
TÍZ ÉVVEL EZELŐTT KEZDEMÉNYEZTÉK ELŐSZÖR A MOZGÁSSÉRÜLT HINTA TELEPÍTÉSÉT
,,Körülbelül tíz évvel ezelőtt kezdeményeztük először egy mozgássérült hinta telepítését. Makkosházán lakom, az ottani önkormányzati képviselő fogadóóráira is mindig eljártam, ott is újra és újra kértem a hinta beüzemelését. Végül hosszú küzdelem után, 2021-ben készült el a Roosevelt téren, valamilyen felújítás keretein belül” – mesélt a hinta beüzemelésének részleteiről Mihály Csilla, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató szegedi nevelőszülője.
,,NEM ELÉG ÉRETT A LAKOSSÁG ARRA, HOGY EZT A SZABÁLYT BETARTSA”
,,A hintára ki volt írva az egyértelmű szabály: csak kerekesszékkel használható! Mi rendszeresen jártunk oda kerekesszékes gyermekemmel, imádta! A szabály ellenére minden alkalommal azt láttuk, ép gyerekek nyüstölik, rángatják, csapkodják a rámpáját, úgy, hogy sok esetben a szülők is ott álltak mellette. Olyan is volt, hogy hintázás közben megkértek, nem adnánk-e át. A hinta a nem rendeltetésszerű használat miatt többször volt leszerelve, javítva” – írta beszámolójában Mihály Csilla. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató szegedi nevelőszülője szerint a szülők a felelősek, úgy véli, a gyerekek rendkívül megértőek tudnak lenni, csak el kell nekik magyarázni a szabályokat. ,,Úgy gondolom, hogy a szülők fejében kellene rendet tenni, nem elég érett a lakosság arra, hogy ezt a szabályt betartsák. Nagyon bíztam benne, hogy visszahelyezik a hintát, de őszintén szólva, megértem, ha nem raknák vissza, hiszen ugyanez folytatódna a jövőben is” – fogalmazott.
KEVÉS A JÁTSZÓTÉR A KEREKESSZÉKES GYERMEKEK RÉSZÉRE
,,Tudomásom szerint két játszótér rendelkezik kerekesszékes gyerekek számára játékokkal, illetve hintával. Tarjánban, az Eötvös Gimnázium mögötti kis játszótéren van egy talajszinten forgó szerkezet. Ide egyszer el is látogattunk, viszont tele volt szórva kaviccsal a pereménél, teljesen be volt szorulva, gyakorlatilag nem lehetett megmozdítani. A másik játszótér amiről tudok az a Kálvária téren található, ott is van egy olyan mozgássérült hinta, mint amilyen a Roosevelt téri volt. Sajnos számunkra ez sokkal messzebb van a belvárostól, nekünk ez egy programként szolgált, hogy bementünk a városba, a gyermekem tudott hintázni, illetve gyönyörködhettünk a szökőkútban is. Kerekesszékes gyermekkel még külön utazgatni tömegközlekedéssel a városban pedig nem olyan egyszerű” – zárta mondandóját Csilla.



