Elfoglalta végső helyét a jégkorszaki mamut a Móra Ferenc Múzeum előtt (galéria)
Felkerült végső helyére a jégkorszaki mamut a Móra Ferenc Múzeum előtt. Már meg is lehet csodálni a mutatós ősállatot. A munkálatokról pedig látványos fotókat is készítettek.
“Csütörtökön megérkezett a speciális emelvény a kinti mamutunk számára, melyet a szakemberek be is emeltek a talapzatra” – írja a Móra Ferenc Múzeum. “Ezzel mindegyik szereplő elfoglalta a helyét a kiállításon – benn is, kinn is!”
Az Altamira-barlang festményein túl több százezer éves emberi koponyákat, 20-40 ezer éves tárgyakat, fúrókat, pengéket, lándzsákat csodálhatnak meg a látogatók a Móra Ferenc Múzeum idei nagyszabású jégkorszakról szóló kiállításán.
KÍNÁBÓL ÉRKEZTEK
A jégkorszaki állatrekonstrukciók hosszú hónapokkal ezelőtt indultak útnak Kínából. A kollekció Szlovéniában ért partot, ahonnan kamionon utazott a konténer a Móra Ferenc Múzeumhoz. A múzeum kollégái beszállították az állatokat az épületbe és el is kezdték a jégkorszak-kiállítás utolsó ütemének építését.







