Hét méter magasról zuhant ki egy férfi az emelőkosaras járműből Szegeden, sürgősen vérre van szüksége (frissítve)
Súlyos balesetet szenvedett egy férfi, miután hétfőn kizuhant az egyik emelőkosaras járműből a Költő utcában. Olvasónk arra hívta fel a figyelmünket, hogy a férfi 7 méter magasról zuhant a mélybe, de hála az égnek: túlélte.
Információink szerint 1,5 óra volt, mire stabilizálni tudták az állapotát a mentők a helyszínen. Úgy tudjuk, hogy nagyon súlyosan megsérült, végtag-, arc- és koponyasérüléssel szállították kórházba. A férfire több műtét vár, és emiatt vérre van szüksége.
A VIHARKÁROK FELSZÁMOLÁSÁBAN IS RÉSZT VETT
A közösségi médiában több felhívás is megjelent, irányított véradásra buzdítanak mindenkit, aki tud segíteni. Többen is azt írják, hogy a férfi a viharkárok alatt minden nap részt vett a helyreállításban, de most sajnos segítségre szorul. “Súlyos balesetet szenvedett, több műtét vár rá, és nagy szüksége van vérre” – írták. Aki tud, segítsen irányított véradással! Az adatok a következők:
- Név: Németh Márk
- TAJ szám: 117 171 044
Fontos tudni, hogy bárki adhat vért irányítottan, vércsoporttól függetlenül, hiszen a leadott vér az OVSZ központi készletébe kerül, a kedvezményezett beteg pedig a készletből a kezelésére legalkalmasabb vérkészítményt kapja meg!
Szegeden a Regionális Vérellátó Központban tudtok vért adni:
- Cím: 6722 Szeged, Honvéd tér 4.
- Telefon: +36 62 315 080
- Véradási időpont:
hétfő, kedd, péntek: 7.00 – 14.00
szerda, csütörtök: 10.00 – 18.00.
A baleset kapcsán érdeklődtünk a mentőszolgálatnál, illetve annál a vállalatnál, ahol alkalmazásban állt a férfi, ugyanis úgy tudjuk, hogy szabálytalanságok történhettek. Amint választ kapunk, frissítjük cikkünket!
FRISSÍTVE: MEGSZÓLALTAK A MENTŐK
A baleset kapcsán érdeklődtünk az OMSZ Dél-alföldi Regionális Mentőszervezeténél, mint Hangai József a szerkesztőségünknek írta:
“A jelzett helyszínre egy rohamkocsit riasztott mentésirányításunk. A kiérkező mentők egy férfit súlyos sérülésekkel láttak el, majd a helyszíni beavatkozásokat követően kórházba szállították.”



