Tanulóvezető előtt büntetőfékezett kétszer is egy férfi Szegeden, mert szerinte túl lassan vett be egy kanyart (videóval)

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki tavaly februárban egy forgalomban második óráját töltő tanulóvezetőt és oktatóját késztetett megállásra büntetőfékezéssel azért, hogy számon kérje őket Szegeden.
Az ügyészségtől megtudtuk, hogy a vádirat szerint a férfi egy többsávos, forgalmas kereszteződésben haladt autójával egy oktatóautó mögött. A férfi annyira felbosszantotta magát azon, hogy szerinte a tanulóvezető túl lassan vett be egy kanyart, hogy jobbról bevágott elé, és állóra fékezte az autóját.
AZ OKTATÓ HÁRÍTOTTA EL AZ ÜTKÖZÉST
Az ütközést végül az oktató hárította el, akinek csak egy hirtelen manőverrel sikerült kikerülnie a vádlott kocsiját. A férfi ezután megelőzte, majd másodszorra is lefékezett tanulóvezető jármű előtt, vészvillogót használva. Miután megállásra kényszerítette őket, a vádlott kiszállt, és agresszív stílusban számon kérte az oktatót, hogy miért haladtak olyan lassan. Ezután autójába visszaült és elhajtott.
KÖZÚTI VESZÉLYEZTETÉS BŰNTETTÉVEL VÁDOLJÁK
A vádlottat a járási ügyészség közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja, s vele szemben felfüggesztett börtön és pénzbüntetés kiszabása mellett a járművezetéstől történő végleges eltiltására is indítvány tett. A terhelt bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.



