Be fog omlani a parajdi sóbánya, és egy tó lesz a helyén – sajnos senki sem foglalkozott időben a szakmai figyelmeztetésekkel
Mint megírtuk, hétmillió köbméter víz temette maga alá a szegediek által is kedvelt turistacélpontot, a parajdi sóbányát, ahová áprilisban beömlött a Korond-patak vize. Májusban elárasztotta az egész sóbányát a víz, és az biztosra vehető, hogy úgy, ahogy ismertük, már soha nem látjuk többé. Most az is kiderült, hogy a sóbánya födéme folyamatosan vékonyodik, és be is omolhat. A veszély nem csak szerkezeti, hanem ökológiai és természeti katasztrófához is vezethet.
Komoly veszélyben van a parajdi sóbánya a román gazdasági miniszter szerint. Radu Miruță július 24-én, csütörtök este kijelentette, hogy a sóbánya födéme a lejtőkről beszivárgó víz miatt folyamatosan vékonyodik, és heves esőzések esetén a szerkezet összeomolhat – írta a Székelyhon.
ÖSSZEOMLÁS ESETÉN NAGY MENNYISÉGŰ SÓS VÍZ SZABADUL FEL
„Olyan, mint egy teli vízzel töltött edény. Ha még egy csepp belekerül, kifolyik. Összeomlás esetén nagy mennyiségű sós víz szabadul fel, és ez jelentős hatással lesz a környezetre” – mondta Radu Miruță, aki szerint a veszély nem csak szerkezeti, hanem ökológiai és természeti katasztrófához vezethet.
A bányát már nem lehet megmenteni, a kérdés pedig nem az, hogy beomlik-e a födém, hanem hogy mikor és hogyan
– jelentette ki a szakértőkkel való egyeztetésre hivatkozva a gazdasági miniszter, aki szerint sajnos senki sem foglalkozott időben a szakmai figyelmeztetésekkel. Úgy véli, a Salrom egyértelműen felelős a kialakult helyzetért, mivel tájékoztatták őket a várható eseményekről, de figyelmen kívül hagyták azokat.



