Mindenmás

Újabb infók a délelőtti karambolról! Hihetetlen szerencsével élte túl a balesetet a sofőr, aki lesodródott az útról, kidöntött egy fát, majd a kocsi kigyulladt és leégett (videóval)

Mint megírtuk, hétfőn délelőtt összeütközött két személykocsi a 45-ös főút 42-es kilométerénél, Hódmezővásárhely és Szentes között. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az egyik autó az árokba hajtott és kigyulladt. Most újabb részletek derültek ki, hiszen hihetetlen szerencsével élhette csak túl a balesetet a sofőr. Először fának hajtott, majd az visszazuhant az autójára, ami végül porig égett a helyszínen.

AZ UTOLSÓ PILLANATBAN UGROTT KI A SOFŐR

Hihetetlen szerencsével élte túl a balesetet egy sofőr a 45-ös úton Derekegyházánál, amikor terepjárójával lesodródott az útról, kidöntött egy fát, az visszazuhant az autóra, ami kigyulladt és porig égett. A férfi az utolsó pillanatban szerencsére ki tudott menekülni a lángok közül – derült ki az RTL Híradó riportjából.

A FÉRFI SÉRÜLT MEG

Kiemelték, hogy mindkét kocsiban csak a sofőr ült, a kigyulladt terepjárót egy középkorú férfi, míg a másikat egy nő vezette. A balesetben a férfi sérült meg. A Híradónak Hangai József, az OMSZ Dél-alföldi Regionális Mentőszervezeténének kommunikációs munkatársa elmondta, a férfit könnyebb gerinctáji sérülésekkel szállították kórházba. A férfi az anyósülés felől tudott kimenekülni a kocsiból, annak ellenére, hogy a fa teljesen rádőlt az autójára, ami kigyulladt és porig égett. A rendőrség szerint előzési manőver okozhatta a balesetet.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb