A fukusimai atomerőművet kiürítik, Hawaii evakuációt rendelt el, bálnákat sodort a partra a cunami az oroszországi földrengés miatt – záporoznak a videók a természeti csapásról
Mint megírtuk, 8,8-es magnitúdójú földrengés rázta meg Oroszország keleti részét, Kamcsatka közelében. Ez volt az egyik legerősebb földrengés, amelyet valaha rögzítettek. A közösségi médiában már záporoznak a videók a természeti csapásról, amely nyomán több országban is cunamiriadó lépett életbe.
A 8,8-es erősségű földrengés az oroszországi Kamcsatka félsziget távol-keleti részénél következett be, ez volt a valaha mért 6. legnagyobb (más források szerint „csak” a 7. legnagyobb) földrengés, és a jelek szerint a legerősebb a 2011-es, a fukusimai atomkatasztrófát okozó rengés óta – írja az Index. A jelenséget több utórengés is követte, ezek közül a legnagyobb 6,9-es erősségű volt.
CUNAMIRIADÓT RENDELTEK EL SZÁMOS HELYEN
A földrengés után elkezdtek záporozni a felvételek is a közösségi médiákba, mivel az Egyesült Államok nyugati részén, Japánban, Kínában és Hawaiion is életbe lépett a cunamiriadó. A Hawaii kikötőit már le is zárták, mert az első óriáshullámok elérték a térséget.
A massive 8.7 magnitude earthquake rocks Russia’s Kamchatka Peninsula triggering 4m high tsunami waves.
— Sunanda Roy (@SaffronSunanda) July 30, 2025
Heavy losses in infrastructures.
Evacuations underway across Kamchatka and Japan’s eastern coast.
Worst quake in decades! #Earthquake #Tsunami pic.twitter.com/zaE9bCwe86
A cunami hullámai az oroszországi Szevero-Kurilszk városában meghaladták a három métert, a legnagyobb pedig az öt métert is megközelítette. Öt fehér bálna is partra mosódott Oroszországban az események hatására, a helyiek vízzel locsolták őket, hogy ne pusztuljanak el. Sőt, Japánban is négy bálna sodródott partra.
Amidst the Tsunami Warning for Eastern Japan, at least four whales have now washed up onto the shore of Tateyama in the Chiba Prefecture. pic.twitter.com/fEZFRc5Xre
— OSINTdefender (@sentdefender) July 30, 2025
Japánt is megközelítették az első nagyobb hullámok, de a következők sokkal nagyobbak lehetnek. A keleti partok mentén 3 méter magas hullámok csaphatnak le, ezért evakuálást rendeltek el.
Japan right now as Tsunami waves begin.
— Saurabh Yadav (@saurabhydv676) July 30, 2025
It's massive OMG#Tsunami #earthquake #Japan pic.twitter.com/tb45pYP1bc
KIÜRÍTETTÉK A FUKUSIMAI ATOMERŐMŰVET
Eközben a fukusimai atomerőművet is kiürítették, a Tokiói Villamos Művek arról tájékoztatott, hogy a mai nap folyamán minden dolgozót evakuálnak. A hatóságok az erőmű 20 kilométeres körzetében élők számára is evakuációs tervet dolgoztak ki. „A fukusimai térségében a cunamiriadó mindig fokozott aggodalmat vált ki a 2011-es hármas katasztrófa miatt” – emlékeztet a BBC, kiemelve, hogy a katasztrófából visszamaradt nukleáris törmelékeket folyamatosan hűtik vízzel és az erőmű mellett tárolják tartályokban. A Telex azt írja, hogy Hokkaidón több mint tízezer embert telepítettek ki, Csibában pedig sokan egy tengerparti megfigyelőállomásra menekültek. A cunamiriadók Hokkaidótól egészen Vakajama prefektúráig terjednek az országban.
DONALD TRUMP FIGYELMEZTETETT
Az Egyesült Államok nyugati partvidékén szintén cunamiriadó van érvényben, Donald Trump amerikai elnök figyelmeztette az amerikaiakat, hogy legyenek készenlétben. Az amerikai parti őrség elrendelte a hajók kivonását a kikötőkből. A Csendes-óceáni Cunami Figyelmeztető Központ mindenkit sürgős intézkedésre szólított fel „az életük és vagyonuk védelme érdekében”, kiemelve, hogy a veszély még órákig fennállhat. Cunamiriadó van érvényben a Fülöp-szigeteken, Indonéziában, Japánban, Oroszországban, illetve az Egyesült Államok egyes részein, például a nyugati partvidéken, az alaszkai Aleut-szigeteken és Hawaiin. Több dél- és közép-amerikai országban is riadó van érvényben, Peru, Chile, Mexikó és Ecuador is készül az esetleges árhullámra.



