Szexuális erőszak miatt tartóztattak le egy fiatal rendőrt
Szexuális erőszak miatt tartóztattak le egy budapesti rendőrt. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a nemi élet szabadságát sértő bűncselekmények miatt folytat nyomozást a húszas évei elején járó férfival szemben. A fiatal rendőrt múlt pénteken fogták el, majd gyanúsítottként hallgatták ki.
MÚLT PÉNTEKEN FOGTÁK EL
A Központi Nyomozó Főügyészség által közölt gyanúsítás szerint a 2023 óta szolgálatot teljesítő őrmester két kolléganője sérelmére követte el a bűncselekményeket – írja a 24.hu. A fiatal rendőrt múlt pénteken fogták el, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi tagadta a bűncselekmények elkövetését. A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa egyetértett az ügyészség indítványával, és szökés, bűnismétlés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt elrendelte a gyanúsított letartóztatását.



