“Teljesen beparáztat” – szinte minden este többször feltűnik egy drón a szegedi nő lakásánál, amikor kiül az erkélyére Móravárosban

Egy különös jelenségről számolt be egy szegedi nő, Eszter, aki Móravárosban lakik. Állítása szerint az elmúlt hetekben szinte minden este feltűnt nála egy drón, amikor kiült az erkélyére, amitől már teljesen beparázott. A nő jelentette a rendőrségen is az eseteket.
“Olykor sokáig fenn vagyok, így többször kijárok az erkélyre és a drón többször feltűnik, szinte minden nap. Múltkor fényképeket készítettem róla, és arrébb is ment, de később újból megjelent. Már teljesen beparáztat” – mondta a Borsnak a történtekről Eszter, aki azt is kiemelte, hogy a drón fényét a sötétben könnyű kiszúrni, így egyre inkább az a meggyőződése, hogy nem véletlenül repked az erkélyének a közelében.
A RENDŐRSÉGHEZ FORDULT
Bár először még viccesen fogta fel az egészet, bevallotta, hogy a helyzet valójában egyre inkább nyomasztja őt. A lap azt írja, hogy Eszter már a rendőrséghez fordult, és bízik benne, hogy érdemi lépések történnek majd az ügyben. A történetére sokan reagáltak egy közösségi fórumon is, a Redditen többen is hozzászóltak a bejegyzéshez.
“Szerintem valami gyökér a környékről rendelt egy drónt, mondjuk a Temuról, és valószínű, hogy nőket akar kukkolni vele. Lehet, hogy Téged nézett ki magának”
– állította egy kommentelő. Azóta kiderült, hogy nem csak Szegeden fordult elő hasonló. A Reddit-posztban egyébként sokan felhívták Eszter figyelmét arra is, hogy lakott területen drónt csak engedéllyel lehet reptetni, így, ha valaki ilyen környezetben leskelődik utána, szinte biztosan szabálytalanságot követ el.



