Újabb vendéglátóegység húzta le a rolót Szegeden, egyik napról a másikra (frissítve)

Júliusban újabb szegedi vendéglátóegység zárta be kapuit. Mint kiderült, a Kereszttöltés utcában működő Golden Presszóra került lakat. Úgy tudni, hogy egyik napról a másikra.
Egyik olvasónk szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vagy 2 óra hosszáig tartózkodtak a helyszínen, ahol a teraszon még mindig kint vannak az otthagyok székek és asztalok. A Google szerint a Golden Presszó és lottózó csak átmenetileg van zárva, ám kérdéses, hogy újranyitnak-e.
FRISSÍTVE: ÚJ INFORMÁCIÓK JÖTTEK
Cikkünk megjelenését követően jelentkezett az egyik ott dolgozó, aki elmondta, hogy nem a NAV záratta be az egységet. Mint írta, “mi döntöttünk így, nem volt kolléganőm, így 110 napot húztam le egyedül” – emelte ki, majd hozzátette, hogy a gyermekeit szinte egy percre látta, ezért eladó a presszó.
Érdeklődtünk a témában a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, amint választ kapunk, frissítjük cikkünket! Idén egyébként már több egység is bezárta kaput, többek között a a Kölcsey utcai Villeroy & Boch Szeged, az egyik SPAR üzlet, és városunk egyik legnagyobb bababoltja!



