Mindenmás

Szegeden ötezer effektet csodálhatunk az égen augusztus 20-án, több nagyvárosban viszont elmarad a tűzijáték az Államalapítás Ünnepén

Mint korábban megírtuk, idén kétnapos lesz az Államalapítás Ünnepe Szegeden, augusztus 19-én és 20-án ismét megtelik a belváros szíve. A korábbi évekkel ellentétben a tűzijátékot idén a Széchenyi térről lövik majd fel, több nagyvárosban viszont elmarad a látványos ünneplés.

Miközben a kormány Budapesten rekordösszegű, közel 11 milliárd forintos ünnepségsorozatot rendez augusztus 20-án, amiből körülbelül 3,6 milliárd tűzijátékra megy el, több vidéki városban nem lesz rakétázás – írta a 24.hu.

EZEKEN A TELEPÜLÉSEKEN MARAD EL A TŰZIJÁTÉK

A Blikk gyűjtése szerint legalább négy nagyobb településen elmarad a tűzijáték. Cegléd már előre bejelentette, hogy nem lesz augusztus 20-i tűzijáték. A polgármester közölte, hogy a háttérben régóta zajlottak az egyeztetések, mivel a belvárosban az elmúlt időszakban sok épületre szereltek napelemeket, ami miatt a visszahulló törmelék komoly károkat okozhatna. Így a program ellen biztonsági okok is szóltak, nemcsak a pénzhiány. Esztergom és Győr pedig anyagi megfontolásból döntött a tűzijáték törlése mellett, írta meg a 168.hu. Gyöngyösön viszont már 2021 óta nincs rakétázás. Négy éve a város lakosságát megszondázták, és kiderült, hogy mindössze 26 százaléka akarta a tűzijátékot, 74 százalék nemmel voksolt.

LÁTVÁNYOS TŰZIJÁTÉKKAL KÉSZÜLNEK SZEGEDEN A SZERVEZŐK

A kétnapos Államalapítás Ünnepe programsorozat kedd délután veszi kezdetét, a fantasztikus koncertek, illetve a tűzijáték mellett a Széchenyi tér igazi kézműves és gasztronómiai piaccá változik – írja az önkormányzat a honlapján. A tűzijátékot a hagyományokkal ellentétben a Huszár Mátyás rakpart felújítási munkálatai miatt idén a Széchenyi térről lövik majd fel. A látványelemekben biztosan nem kell szerdán sem csalódnunk – több ezer fényeffektet és lélegzetelállító lángcsóvákat csodálhatunk augusztus 20-án, a belváros szívéből.

A hagyományok szerint augusztus 20. munkaszüneti nap, legújabb kisokosunkban összeszedtük minden fontos tudnivalót az Államalapítás Ünnepéről:

Az ünnepségsorozat részletes programját pedig itt találod:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb