Szegedi ArcokVideo365

Radírozzuk ki a különbségeket! – közel egymillió forintnyi adomány gyűlt össze a Printker Maros és a Magyar Református Szeretetszolgálat közös tanszergyűjtésén (videóval)

Közel egymillió forintnyi adomány gyűlt össze a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Printker közös jótékonysági gyűjtésén, amit pénteken rendeztek meg a Maros utcai iskola – és irodaszer áruházban. A karitatív program során az iskolatáskákat a Printker biztosította, míg a szegedieket arra bíztatták, hogy olyan tanszereket – tolltartót, füzetet, zsírkrétát, ecsetet, tornazsákot vagy bármit, ami hasznos lehet szeptemberben – adományozzanak, amit örömmel adnának oda egy iskolakezdő gyereknek.

A Printker Marosban megrendezett esemény a „Radírozzuk ki a különbségeket!” című nagyszabású program keretein belül valósult meg, a cél pedig az volt, hogy Kárpát-medence-szerte legalább 1358 hátrányos helyzetű gyermek tanévkezdése válhasson örömtelibbé, az adományokkal pedig csökkenteni tudja az alapítvány a rászoruló családok iskolakezdéssel járó kiadásait. Mint a helyszínen Mándi Ferenctől, a Magyar Református Szeretetszolgálat koordinátorától megtudtuk, augusztus 29-én, azaz most pénteken megismétlik a kiemelkedően jól sikerült gyűjtést, a helyszín pedig újra a Printker Maros lesz. A hivatalos eseményt és a további információkat ITT találod meg.

A múlt pénteki gyűjtésen egy-egy Magnum jégkrémmel köszönték meg az adakozó szegediek segítségét, a meglepetéshez a fagyasztót a Szabó Üzletberendezés és Klímatechnika szolgáltatta. Az eseményről készült videónkat itt tudod megtekinteni:

Több mint egy évtizede minden nyáron meghirdeti tanszergyűjtő akcióját a Magyar Református Szeretetszolgálat, miután tapasztalataik szerint rengeteg kisdiák hátránnyal indul tanévkezdéskor, amiért szüleik nehéz helyzete miatt nem tudják beszerezni a szükséges tanszereket. Ez kihívások elé állítja őket a tanulásban, az iskolai feladataik elvégzésében és a beilleszkedésben is. A probléma még hangsúlyosabban jelenik meg a többgyermekes vagy egyszülős családokban, így ezek a diákok még inkább kitettek az iskolai lemorzsolódás veszélyének, amely későbbi életükre is komoly hatással bír. Ebben a szükséghelyzetben hirdette meg idén is tanszergyűjtését a Magyar Református Szeretetszolgálat, melyhez bárki csatlakozhat tárgyi vagy pénzügyi felajánlással. A támogatottak között mélyszegénységben élő gyermekek, nevelőszülőknél nevelkedő diákok, valamint határon túli gyermekek is szerepelnek.

Az adománygyűjtés támogatható a 1358-as adományvonal hívásával vagy az ADOMANY szó sms-ben való elküldésével, online bankkártyás fizetéssel az adomany.jobbadni.hu oldalon, valamint a Magyar Református Szeretetszolgálat bankszámlaszámára (10702019-85008898-51100005) történő átutalással (közlemény: tanszer). A Magyar Református Szeretetszolgálat még az iskolakezdést megelőzően eljuttatja adományait a támogatásra szoruló gyermekeknek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb