Mindenmás

Több millió eurós összegű támogatásból bővül az SZTE Szentesi Multidiszciplináris Központ Mozgásszervi Rehabilitációs Osztálya

A 2024 decemberében indult projekt célja, hogy jelentősen javítsa a rehabilitációs szolgáltatások jelenlegi színvonalát. Mint megtudtuk, a támogatásból az SZTE Szentesi Multidiszciplináris Központ Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályának 18 férőhelyes bővítése és a szentesi Gyógyfürdő járóbeteg osztályának felújítása valósul meg jelentős eszközpark fejlesztéssel. Az SZTE mellett mórahalmi, illetve temesvári intézmények is részt vesznek a programban.

Az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjának finanszírozásával, az Interreg VI-A Románia-Magyarország Program keretén belül a mozgásszervi rehabilitáció színvonalának fejlesztésére nyílik lehetőség 3 egészségügyi intézményben Temes és Csongrád-Csanád megyékben. A projekt fókuszában az életminőség javítása áll az egészségügyi szolgáltatások bővítéséhez való hozzáférés biztosításával és az egészségügyi infrastruktúra fejlesztésével. A 7.210.000 euro összegű támogatás az egészségügyi létesítmények fejlesztését teszi lehetővé a határ mindkét oldalán, valamint a szolgáltatások körének bővítéséhez terápiás orvosi eszközök beszerzéséhez járul hozzá Temes Megyei Sürgősségi Kórházban, a Szegedi Tudományegyetemen a Szentesi Multidiszciplináris Centrumban és Mórahalmon – tudtuk meg az SZTE közleményéből.

A REHABILITÁCIÓS SZOLGÁLTATÁSOK SZÍNVONALÁT NÖVELI A PROJEKT

A 2024 decemberében indult projekt átfogó és innovatív megközelítést alkalmaz, jelentősen javítva a rehabilitációs szolgáltatások jelenlegi színvonalát. A technológia és tudás alkalmazásával a projekt új dimenziót vezet be a rehabilitációba, növelve a hozzáférhetőséget, a személyre szabottságot és a kezelések hatékonyságát. Az átfogó, betegközpontú megközelítés biztosítja, hogy a gondozás ne csak hatékony, hanem a páciensek jólétének minden aspektusát átfogó legyen – emelte ki az egyetem. Hozzátették, a projektben központi szerepet játszik a határon átnyúló és ágazatokat átfogó együttműködés. Az innovációk és legjobb gyakorlatok megosztásával a projekt szélesebb körű hatást ér el, és hozzájárul az Eurorégió lakosságának életminőségéhez. A partnerek célja, hogy feltárják a betegek mobilitásának növelési lehetőségeit a határ menti térségben. A helyi érintettek bevonásával problémákat azonosítanak és javaslatokat dolgoznak ki ezek megoldására, amelyeket a térség további egészségügyi stratégiai projekt megvalósítói felé terjesztenek ki a stratégiai megközelítés finomítása érdekében.

JELENTŐS FEJLESZTÉSEK SZENTESEN

A támogatásból a Szentesi Multidiszciplináris Központ Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályának 18 férőhelyes bővítése és a szentesi Gyógyfürdő járóbeteg osztályának felújítása valósul meg jelentős eszközpark fejlesztéssel. A projekt nagy hangsúlyt fektet a szakmai ismeretátadásra és hálózatépítésre közös programok szervezésével az egészségügyi szakemberek számára a legújabb rehabilitációs technikák és módszerek elsajátítása érdekében, valamint tudásmegosztó fórumok és workshopok szervezésével, amelyek lehetőséget nyújtanak a szakembereknek tapasztalataik megosztására. Mindezek erősítésére 2025.02.05-én az Európai Bizottság által szervezett ’Konferencia a betegek jogairól és a ritka betegségekről az Európai Unióban’ című rendezvényen mutatta be a Szegedi Tudományegyetem a projektben vállalt célkitűzéseket.

A projekt résztvevői:

  • Temes Megye Önkormányzata, Temesvár,
  •  „Pius Brinzeu” Temes Megyei Sürgősségi Kórház, Temesvár,
  • Szegedi Tudományegyetem Szentesi Multidiszciplináris Centrum Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály, Szentes,
  • Móra-Vitál Járóbeteg-szakellátó és Fürdőgyógyászati Központ, Mórahalom.

A Szegedi Tudományegyetem partneri költségvetése 2.874.999,44 Euro, melynek 80%-a ERFA vissza nem térítendő támogatás, 20%-a hazai társfinanszírozás.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb