Szegedi Arcok

Le a kalappal: 42 óra alatt összesen 350 kilogrammnyi halat fogott édesapjával a fiatal Tamás Szeged mellett

Érdekes történetet osztott meg a Szeged365-tel egy olvasó, mint a fiatal Tamás írta, édesapjával a Babohe Baktói tavaknál töltötték a nyár utolsó napjait, hogy horogra csalják a tó legnagyobb lakóit. A víznél töltött 42 órányi horgászat meg is hozta a kívánt “termést”, összesen 350 kilogrammnyi halat fogtak, és mindet visszaengedték a tóba!

“A nyár utolsó napjait kihasználva és bízva abban, hogy sikerül horogra csalni a tavak öreg lakóit, ellátogattunk apukámmal a Szeged külterületén található Babohe Baktói Bojlis Horgásztavakra” – írta szerkesztőségünknek Tamás, aki azt is kiemelte, hogy hétfőn 17:00-kor kezdődött meg a horgászatuk. Kiemelte, hogy amurra, vizára és pontyra csalizták fel a horgászbotokat.

EGY TÖBB MINT 12 KILÓS PONYT IS HOROGRA AKADT

A beszámoló szerint a kezdetekben mind az 5 horgászbotot etetőhajóval húzták be a kiszemelt pontokra, majd a nagy tóban egyszer csak egy erőteljes kapás jelentkezett. 10 perc fárasztást követően egy 8 kilogramm körüli tükröst szákolt meg Tamás. Kiemelte, hogy számukra fontos a halvédelem, ezért a kisseb pontyokat – körülbelül 10 kg alatt – ki sem emelték a vízből, csak a nagyobbakat fotózták és mérlegelték édesapjával. Ezek után még 4 pontyot sikerült fognia, köztük egyet, ami 12,6 kilogrammot nyomott, aminek visszaengedése után egy kisebb baleset is történt vele.

BALESET ÉRTE A FIATALT

“Visszaengedés után, amikor álltam fel a párás fű miatt elcsúsztam, és beleestem a tóba térdig, közben felszakadt a kézfejem, majd siettem hamar fertőtleníteni. Számomra nagy tanulság volt, hogy a vizes fű sportcipőben veszélyes tud lenni” – írta Tamás. Mint megtudtuk, ezek után már csak napfelkeltekor indult újra a víznek, és nem eredménytelenül! Ezután horogra akadt egy 10 kilós, majd több, 4-8 kilogramm közötti ponty, sőt, egy gyönyörű, 2 kilós koi ponty is. Miután Tamás felpakolt egy 30 mm-es nagyságú bojlit, már nem is fogott 8 kilogramm alatt semmit, csak a nagyobb halak jöttek. Végszónak kiemelte, hogy a 42 óra alatt összesen 350 kilogrammnyi halat fogtak édesapjával, a legnagyobb ezek közül pedig 12,6 kilogramm volt! Gratulálunk!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb