Felszámoltak egy bűnszervezetet: milliárdos adócsalók ellen emelt vádat a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség
A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt annak a bűnszervezetnek a tagjaival szemben, akik adócsalásra szakosodtak – tájékoztatta szerkesztőségünket a főügyészség.
Kiemelték, hogy a vádirat szerint az öt főből álló bűnszervezet 2017. évben létrehozott és működtetett egy olyan céghálót, amelynek célja az volt, hogy nagyértékű mobiltelefonokról kiállított fiktív számlák felhasználásával jogosulatlanul igényeljenek vissza áfát.
TÖBB MINT 3,5 MILLIÁRDNYI ADÓT IGÉNYELTEK VISSZA
A bűnszervezettel kapcsolatba került haszonhúzó cégek 2021. évvel bezárólag több mint három és fél milliárd forint általános forgalmi adót igényéltek vissza. Az illegálisan szerzett vagyont a haszonhúzó gazdasági társaságok és a bűnszervezeti tagok megosztották egymás között. A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség az eljárás során hat terhelttel kötött egyezséget, akik bűnösségük beismerése mellett összesen 1,2 milliárd forint megtérítését vállalták.
TOVÁBBI 18 FŐVEL SZEMBEN EMELTEK VÁDAT
A vármegyei főügyészség a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő bűnügyben a bűnszervezet öt tagja mellett további tizennyolc fővel szemben emelt vádat a Szegedi Törvényszék előtt.



