Kegyetlen állatkínzás: az autó után kötöttek egy kutyát, majd 95 km/h sebességgel húzták az aszfalton a szomszéd vármegyében, a rendőrök most elfogták az eb gazdáját
Autó után kötöttek egy kutyát, amit körülbelül 95 km/h sebességgel húzták az aszfalton. Mint kiderült, a sajtót is bejárt felháborító eset a szomszédos Bács-Kiskun vármegyében történt, a rendőrök pedig szerencsére gyorsan megtalálták az ebet, és elfogták a gazdáját.
A rendőrség szerdán azt írta, hogy a jelenlegi adataik szerint a Tiszaalpár és Kiskunfélegyháza közötti úton 2025. szeptember 1-jén egy gépkocsi után kötöttek egy kutyát, amit körülbelül 95 km/h sebességgel húztak az aszfalton. A cselekményt észlelő sofőr próbálta a jármű vezetőjét megállítani, így rádudált. Az autó ismeretlen vezetője ezt követően a kutyát berakta a csomagtartóba, majd elhajtott.
BEJELENTETTÉK A RENDŐRSÉGEN
Az esetet bejelentették a rendőrségre és a hatóság rendelkezésére bocsátották az esetről készített videófelvételt. A nyomozók ellenőrizték a helyszínt, ahol egy olyan járművel találkoztak, mint ami a videóban is szerepel. Gyorsan kiderült, hogy a keresett autóról, illetve sofőrről van szó. A férfi házában megtartott kutatás során a kutyát is megtalálták, aki nagyon rossz állapotban volt. Azonnal értesítették az állatorvost, a férfit pedig állatkínzás miatt elfogták. A kutyát menhelyre szállították. A sofőrt kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását. Az esetről megrázó videó is készült, amit ITT találsz, de most szólunk: csak erős idegzetűeknek ajánljuk!



