Megjelent a hivatalos utónévjegyzék: a Mohamed, a Musztafa, és a Jetti is a magyar utónévkincs része lett

“Az utónévkincs a nemzeti identitás részét képezi. Kifejezi az adott nemzet összetartozását, hordozza annak nyelvi kultúráját és hagyományait” – olvasható a szerdán késő este Magyar Közlönyben megjelent, Hankó Balázs által szignózott, csütörtöktől hatályos rendeletben, amiben a kultúráért és innovációért felelős miniszter a 13 nemzetiségi és a magyar utónevekre vonatkozó jegyzékről döntött.
Mint kiderült, a 36 oldalas jegyzékben 2691 lánynév és 2012 fiúnév közül lehet válogatni.
AHMED, MUSZTAFA ÉS JETTI
Az anyakönyvezhető férfi utónevek között helyet kapott például az Ahmed, a Musztafa és a Mohamed is. Ha pedig a lányneveket nézzük, megtaláljuk a jegyzékben a Sugárkát és a Dzseniszt, de a magyar utónévkincs része lett az Amarillisz, Ifigénia, Elif és Jetti is. A Telex kiemelte a témában, hogy meglepő, hogy a Legolász, a Kandida és az Orália is bekerült az engedélyezett nevek közé. Pedig Kósa Lajos tavasszal benyújtotta azt a törvényjavaslatot, amely alapján a Nyelvtudományi Kutatóközpont helyett a kultúráért felelős miniszter dönthet az anyakönyveztethető utónevekről.



