Szegedi Arcok

Adj esélyt Gerinek! Jótékonysági amatőr lábtenisz versenyt szerveznek Szegeden, hogy segítsék a kis Kovács Geri gyógyulását

Meghirdette az I. Jótékonysági Amatőr Lábtenisz Versenyt a Meritus Közösség, amelynek célja, hogy támogassa a szegedi Kovács Geri gyógyulását és kezelését. A versenyre 2025. szeptember 20-án kerül sor a Szeged Városi Tenisz Klubban a Meritus Egyesület szervezésében, melynek keretein belül az esemény teljes bevételét Kovács Geri számára ajánlják fel.

A szervezőktől megtudtuk, hogy a CSR események szervezése során kiemelten fontosnak tartják, hogy összefogást tudjanak kovácsolni a nemes célok érdekében.

GÉNTERÁPIÁRA GYŰJTENEK

“Jelen eseményünk középpontjában Kovács Geri áll, aki Szegeden született és Duchenne-féle izomdisztrófiával él, amely fokozatosan gyengíti az izmait. A génterápia jelenti számára az egyetlen valódi esélyt a gyógyulásra, amelyhez hatalmas összefogásra és anyagi segítségre van szüksége a családnak. Az előre történő nevezési, támogatási díj mellett a helyszínen is lesz lehetőség Gerinek az adománygyűjtő ládában is elhelyezni további pénzadományokat” – hívták fel a figyelmet a szervezők, akik azt is kiemelték, hogy a rendezvényre 3 fős csapatok nevezését várják.

IZGALMAS ÉS TÁMOGATÓ ÉLMÉNY

A verseny a double elimination rendszerben zajlik majd, és a jó hangulat, a sportszerűség és a fair play a legfontosabb. Az amatőr jellegű verseny célja, hogy minden csapat számára izgalmas és támogató élményt nyújtson.

  • Időpont: 2025.09.20., szombat 8:00
  • Helyszín: Szeged Városi Tenisz Klub (6726 Szeged, Derkovits fasor 5-7.)

Azt is megtudtuk, hogy a megnyitó 8:30-kor veszi kezdetét, majd 9:00-kor indul a verseny. Az esemény várhatóan 19:00 órakor zárul. További részleteket ITT találsz az eseményről! A Meritus Közösség egyébként egy szegedi fiatalokból álló közösség, akik a helyi közélet újrateremtésén, felpezsdítésén dolgoznak.

Ha külön is segítenél Gerinek, azt itt teheted meg:

  • Bankkártyás adományozás
  • 10918001-00000026-89160042
  • IBAN: HU84 1091 8001 0000 0026 8916 0042
  • SWIFT kód: BACXHUHB

Infó vonal:
+36 30 445 1418
[email protected]

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb