Alföldi Róbert: “a szentesi Horváth Mihály Gimnázium országos hírű, csodálatos drámai tagozatának VÉGE”
Alföldi Róbert, a a szentesi Horváth Mihály Gimnázium egykori tanulója a Facebook-oldalán reagált arra a hírre, hogy a szentesi középiskolából szeptember elsején e-mailben küldték el az utolsó drámát tanító pedagógust, Pásztor Anikót.
“Igen, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium országos hírű, csodálatos drámai tagozatának VÉGE” – kezdte bejegyzését. “A jelen hatalom oktatáspolitikája évek óta lépésről-lépésre teszi semmissé ezt a tagozatot, ami gondolkodó, szakmájukat elhivatottan művelő, szolidáris, nyitott fiatalokat nevelt fel és adott ennek az országnak” – írta.
Az Eduline azt írja, hogy még 2024 júniusában az intézményvezető, Sipos Kitti Lídia váratlanul szerződést bontott az iskolát 25 éve támogató budapesti Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnáziummal. Ez ellen akkor a diákok, a szülők és neves művészek is csatlakoztak, így akkor sikerült megmenteni még a drámatagozatot.
A diákok most sem adták fel, Pásztor Anikó elbocsátása után két nappal az igazgatónő irodája előtt kezdtek ülősztrájkba. Nem sokkal később pedig a szentesi önkormányzat közleményt adott ki, amiben hangsúlyozták, kiállnak a Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatának és a Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola munkájának megőrzése mellett, majd hozzátették: a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ kísérletet tett arra, hogy kiszorítsa a gimnáziumból a képzést, és annak átszervezését kezdeményezz



