Mindenmás

,,Ráncigált, fojtogatott és a fejemet csapkodta” – megrázó munkahelyi történetet osztott meg olvasónk Szegedről

,,Ráncigált, fojtogatott, a fejemet csapkodta és az ujjam is kibicsaklott az ámokfutásától” – így kezdte szerkesztőségünkhöz küldött beszámolóját olvasónk. A hölgy elmondása szerint a férfi augusztus 25-én délután 2 óra körül, a Szegedi Nagyállomás egyik vonatán esett neki, miután ablaktisztítás helyett a porszívózást választotta.

Olvasónk beszámolója szerint az illetékes csoportvezető elsőként üvöltözni kezdett, majd a padozatot csapkodta. Ezt követően szállt fel a vonatra, ahol állítása szerint előbb ráncigálni kezdte, majd közölte vele, hogy menjen a főnökséghez és mondjon fel. A bántalmazott nő augusztus 13-án kezdett a vasúttársaságnál dolgozni, az eset pillanatában a próbaidőszakát töltötte.

AUGUSZTUS 25-ÉN TÖRTÉNT AZ ESET

,,Augusztus 25-én bementem dolgozni a Szegedi Nagyállomásra, egy kolléganő pedig délután 2 óra környékén jött fel az egyik vonatra azzal az utasítással, hogy takarítsam meg az ablakokat. Mivel az azt megelőző szombaton sem felelt meg a munkám a főnökségnek, így jeleztem, hogy nem szeretném, inkább a porszívózást vállalom. Az illetékes csoportvezető ekkor előbb üvöltözni kezdett, majd a padozatot kezdte el csapkodni. A következő pillanatban már arra lettem figyelmes, hogy feljött a vonatra, próbált leráncigálni, és közölte, hogy menjek a főnökasszonyhoz és mondjak fel” – fogalmazott olvasónk, aki kiemelte, hogy az említett időszakban próbaidőszakát töltötte.

PRÓBÁLT VÉDEKEZNI

,,A csoportvezető ráncigált, fojtogatott, a fejemet csapkodta, emellett az ujjam is kibicsaklott az ámokfutásától. Próbáltam védekezni, adtam neki egy pofont, illetve egy helyen meg is karmoltam, mivel aki látta vagy hallotta az esetet sem sietett a segítségemre. Bementünk a főnökséghez, úgy kezelték, mintha nem történt volna semmi, azt mondták, hogy menjek haza. Közöltem, hogy én ezzel a csoportvezetővel nem szeretnék tovább együtt dolgozni, rosszul esett, hogy a főnök inkább a kolléga mellé állt, holott a biztonsági őr engem támogatott. Ráadásul a csoportvezető beismerte, hogy háromszor megütött” – számolt be a részletekről.

NEM KAPOTT MUNKASZERZŐDÉST

,,Bár csak próbaidőn vagyok, de már többször jeleztem, hogy nem volt egyértelmű a munkaköri leírásom, sőt, munkaszerződést sem kaptam. Emellett a munkaidőm hivatalosan délután 3 óráig tart, de számos alkalommal több kollégámmal közösen túlóráznunk kellett. Természetesen ezt sem tettem szóvá, mivel egy minimálbéres munkakörről van szó. A mostani incidensről pedig olyan fajta kommunikációt kaptam a vezetőségtől, hogy leesett a vércukra a csoportvezetőnek, ezért viselkedett így velem. Szerintem ez így nagyon nem volt helyén való” – mondta olvasónk.

FELJELENTÉST TETT A RENDŐRSÉGEN

,,Az eset estéjén bementem a rendőrkapitányságra, ahol közölték velem, hogy nem tudják felvenni a jegyzőkönyvet a támadásról. Ez akkor annyiban is maradt, később viszont megtettem a feljelentést. Miután a főnökség tudomást szerzett a fejleményekről, teljesen más hangnemben kezdtek el beszélni hozzám, hiszen arra utasítottak, hogy ne szóljak senkinek a történtekről” – fogalmazott.

SÍNBE TETTÉK A KEZÉT

,,Az incidenst követő napon bementem az SZTK-ba és elmondtam a háziorvosomnak, hogy mi történt velem. A vizsgálatoknak köszönhetően megállapította, hogy megbicsaklott az ujjam, a kezemet sínbe tette, a karomon a kék foltok továbbra is látszódnak. A bonyodalom viszont ezután következett, mivel nem egyértelmű, hogy felmondtak-e vagy sem nekem, emiatt pedig az orvos sem tudta eldönteni, hogy jár-e nekem táppénz. A baleset körülményeiről a főnököm arra utasított, hogy találjak ki valamit, viszont én nem hazudhattam a háziorvosomnak” – mesélt a részletekről a olvasónk.

BÜNTETŐELJÁRÁS INDULT AZ ÜGYBEN

Az esettel kapcsolatban a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól megtudtuk, hogy az ügyben a Szegedi Rendőrkapitányságon zaklatás és könnyű testi sértés vétsége miatt büntetőeljárás indult, azonban a nyomozás részleteire való tekintettel nem árulhattak el részletesebb információt. A történésekről a vasúttársaságot is felkereste szerkesztőségünk, amint választ kapunk, frissíteni fogjuk cikkünket!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb