Brutális: az autó letarolta a kerítést Újszegeden! (galéria)

Ha tehetitek kerüljétek el a Szöri József utcát: éppen helyszínelnek egy igen durva baleset miatt, ráadásul a sofőr, a helyszíni beszámolók alapján igen hangosan kritizálja a rendőrséget! A tűzoltóknak és a rendőröknek kitartást kívánunk a késő esti munkához!
A szemtanúk elmondása szerint az autó a Csalogány utcából érkezhetett, majd nem vette észre az út végét, így egyenesen a szemközti ház kerítésének csapódott. A becsapódás ereje jelentős volt, a kerítés teljesen megsemmisült. Az autóban lévő sofőr nem maradt csendben: a helyszínen jelenlévők szerint több percen keresztül szidalmazta a rendőröket, még akkor is, amikor három rendőrautó is kiérkezett a helyszínre.
A jelenet tovább fokozódott, amikor a férfi trágár szavakkal illette az intézkedő egyenruhásokat, és azt hangoztatta, hogy a helyszínen kész kifizetni a kárt. A rendőrök azonban a szabályoknak megfelelően jártak el, a helyszínelés pedig hosszú percekig tartott. A baleset során szerencsére senki nem sérült meg, de a családi ház kerítése súlyosan megsérült, az autó légzsákja is kioldott.
A Szeged365 Family-nek köszönjük a videót és a fotókat is! Vezessetek óvatosan, és ha bármit láttuk ami szokatlan, jelezzetek!
A Szeged365 Family előtt nincs titok, nagyon köszönjük a fotókat. Külön köszönjük a videót is, ahol látszódik, hogy mi történt Újszegeden!









