Újabb infók: egy rendőrt gázolt halálra a Szegedre tartó vonat Cegléden
Mint ma megírtuk, egy édesapa vetett véget életének kedden, amikor a Nyugati pályaudvarról 11:50-kor Szegedre indult Napfény InterCity elé lépett Cegléden, a Csata utca közelében. Azóta az is kiderült, hogy az autójával leparkolt a sínek közelében, küldött egy üzenetet a lányainak, majd a vonat elé vetette magát. A 24.hu idő közben azt is megtudta, hogy egy 46 éves rendőr volt az illető.
EGY 46 ÉVES FÉRFIT GÁZOLT EL A VONAT
Halálra gázolt kedden egy embert Nyugati pályaudvarról 11:50-kor Szegedre indult Napfény InterCity Cegléden, a Csata utca közelében. A Mávinform azt közölte, hogy az elgázolt személy vélhetően öngyilkossági szándékkal lépett a szerelvény elé. A 24.hu értesülése szerint egy 46 éves rendőrként dolgozó férfit gázolt halálra a vonat. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésre válaszul azt mondta, hogy a Ceglédi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit és nem áll módjukban további információt adni az ügy részleteiről.
A lap emlékeztet, hogy néhány nappal ezelőtt Szabó Zsolt, Hódmezővásárhely rendőrkapitánya vetett véget az életének. Másfél héttel ezelőtt pedig egy kétgyermekes édesanya végzett magával a szolgálati fegyverével a NAV egyik épületében.
Ha úgy érzed, lelki segítségre szorulsz, vagy van olyan ismerősöd, aki veszélyben van, azonnal kérj segítséget! Hidd el, mindig van megoldás, mindig van, aki meghallgat:
Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége
116-123
Kék Vonal gyermekkrízis alapítvány
116-111
Csak vezetékes vonalról hívható:
DélUtán középkorú és idős emberek lelkisegély szolgálata
+36-80-200 866
Akik interneten segítenek:
www.sos505.hu és www.chat.kek-vonal.hu
E-mail címek, ahová írásban fordulhatsz:
[email protected]
[email protected]



