Mindenmás

Pénzmosás miatt állhat bíróság elé egy csongrádi férfi, internetes csalóknak “dolgozott”

A Szentesi Járási Ügyészség vádat emelt egy csongrádi férfival szemben, mert pénzmosást követett el – tudtuk meg az ügyészségtől. Kiemelték, hogy a férfi számlájára internetes csalás áldozatai utaltak, amit ő ismeretlen munkáltatója rendelkezésére bocsátott.

A vádirat szerint a vádlottnak 2023. év márciusában egy ismeretlen személy az interneten munkalehetőséget ajánlott. A terhelt feladata az volt, hogy a saját bankszámlájára ismeretlen forrásból érkező pénzösszegeket továbbutalja. Az elkövető számlájára az internetes csalás áldozatai közel három és fél millió forintot utaltak, melyet a terhelt ismeretlen munkáltatója rendelkezésére bocsátott. Tette mindezt úgy, hogy munkaadójával soha nem találkozott, munkaszerződést nem írt alá és fizetést sem kapott.

PÉNZMOSÁS MIATT EMELTEK VÁDAT

A Szentesi Járási Ügyészség a terhelttel szemben pénzmosás bűntette miatt emelt vádat. Bűnösségének kérdésében a Csongrádi Járásbíróság fog dönteni. A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség felhívja a figyelmet, hogy bűncselekményt valósíthat meg az, ha valaki ismeretlen személy kérésére a bankszámlájára érkező, tisztázatlan eredetű, tipikusan törvénysértő forrásból származó összegeket átadja vagy továbbutalja az ismeretlennek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb