Furcsa helyzet: Szűcs Balázs szombaton a PICK Szeged ellen játszik: “bízom benne, hogy komoly erőpróbára késztetjük a kékeket”
A PICK Szeged szombaton 17 órakor a K&H férfi kézilabda ligában a Csurgói KK otthonában lép pályára. Ellenfelüknél kölcsönben szerepel az utánpótlás-válogatott szélső, Szűcs Balázs. Vele készült most interjú erről a felettébb furcsa szituációról.
Szűcs Balázs elárulta, hogy nagyon jól éri magát a Somogy vármegyei településen, és úgy gondolja, megérte, hogy kölcsönbe kerüljön, mivel itt is fejlődhet, és az NB I-ben játszhat, ahol rengeteg tapasztalatot szerezhet. “Alem Tokszics remek játékos volt, nagyon jó szakember, sokat tanulhatok tőle is. Szerencsére komolyan számolnak velem, ezt élvezem, a fejlődésem szempontjából ez nagyon fontos” – tette hozzá.
FURCSA HELYZETBE KERÜLT
Amikor arról kérdezték, milyen érzés lesz az OTP Bank-PICK Szeged ellen játszani, azt mondta, ez nagyon furcsa lesz. “Várom már. Nincs bennem az az érzés, hogy most mindenáron meg akarom mutatni, mit tudok, inkább az dolgozik bennem, hogy élvezzem a játékot. Nekem inkább a szegedi meccs, az október 18-i, PICK Arénában lejátszandó bajnoki lesz különleges. Amióta ismerem a sorsolást, azóta ezt az időpontot nagyon mélyen belevéstem a fejembe, mert visszatérek a városba: a szeretteimhez, a volt csapattársaimhoz és a barátaimhoz. Visszakanyarodva a szombati meccshez: bízom benne, hogy komoly erőpróbára késztetjük a kékeket. Nem is lehet más a célunk, mint minél tovább pariban lenni velük” – mondta Szűcs Balázs a PICK Szegednek.



