Aláírásgyűjtést szerveznek, hogy megépüljön a tram-train megálló a Pihenő utca végénél Szegeden

Aláírásgyűjtést kezdeményez a Családok a Kiskertekért Egyesület Szegeden, hogy megépüljön a tram-train (vasútvillamos) megálló a Pihenő utca végénél.
Az egyesület azt írja a közösségi oldalán, hogy a Baktói kiskertek lakossága az elmúlt éveben olyan gyorsan nőtt, hogy már indokolt valamilyen tömegközlekedés kialakítása. Kiemelték, hogy az elővárosi vasúti megálló már évtizedek óta szerepel a rendezési tervekben, de sajnos a tram-train építése során nem valósult meg.
ALÁÍRÁSGYŰJTÉS LESZ
“Az aláírásgyűjtéssel fel szeretnénk mérni, hogy mekkora igény van a megállóra, és ennek ismeretében küzdenénk a megépítése mellett. Kérjük, ha szeretné a tram-train megállót, támogassa kezdeményezésünket” – írták a közleményükben, majd kiemelték, hogy az aláírásgyűjtés október 11-én lesz. Mint kiderült, 15-17 óráig várnak minden olyan polgárt, aki támogatja a kezdeményezést a Pihenő utca és a Hosszú-Töltés út kereszteződéséhez.
SZÉCSÉNYI RÓZSA IS CSATLAKOZIK
A kezdeményezéshez a térség önkormányzati képviselője is csatlakozott. Szécsényi Rózsa kiemelte, hogy szabadtéri fogadóórát szervez a fent is jelzett időpontban a helyszínen.
“Jöjjenek és támogassák az igényt, hogy a kiskertben lakóknak is rendelkezésre álljon az a tömegközlekedés, ami ott megy el a kertek alatt és amivel Szeged belvárosába eljuthatnának” – írta a képviselő.

NÉGY ÉVE INDULT EL AZ ELSŐ TRAM-TRAIN
Mint ismert, 2021. november 29-én lehettünk történelmi pillanatok részesei, ugyanis ekkor indul el a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő tram-train. Azóta a félóránként – csúcsidőben 20 percenként, hétvégenként órás ütemben pedig éjjel is – közlekedő vasútvillamos-rendszer működését mintegy 100 munkatárssal biztosítja a MÁV-csoport személyszállító vállalata.



