Kínai állampolgárokat csempészett a román férfi Csanádpalotánál, most letartóztatták
A Makói Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta egy román férfinak, mert embercsempészésen érték tetten a múlt héten szombaton – tudtuk meg az ügyészségtől.
Mint kiderült, a megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottat egy bolgár honosságú autó sofőrjeként, Csanádpalota térségében igazoltatták a rendőrök. A járműben utazó négy kínai állampolgárt Szlovéniába szállította volna, ők azonban a magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.
NEM LÉPHETTEK VOLNA ÁT A HATÁRON
A sofőr tisztában volt azzal, hogy utasai a magyar-román államhatárt nem léphették volna át, mivel a beutazás feltételeivel nem rendelkeztek. Az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult eljárásban a járási ügyészség a gyanúsított letartóztatását a szökés-elrejtőzés veszélye valamint az összebeszélés veszélye okán indítványozta. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a tegnapi napon megtartott ülésén az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte a férfi letartóztatását. Végzését az ügyészség tudomásul vette.



