Frontális baleset történt az 55-ösön Ásotthalomnál, teljes útlezárás van (frissítve)
Csütörtökön reggel 7 óra előtt nem sokkal egy mikrobusz eddig ismeretlen okokból áttért a szembe sávba, és frontálisan ütközött egy személyautóval az 55-ös főút, 32. kilométerszelvényénél, Ásotthalom térségében – tudtuk meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól.
A helyszínen teljes útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök, ahova 2 mentőhelikoptert is riasztottak. A kisbuszban négyen utaztak, a személykocsiban ketten ültek, utóbbi jármű utasait a ruzsai hivatásos tűzoltók emelték ki a fülkéből. Információink szerint több sérült is van. Kerülni az 55-ös főúton a zákányszéki körforgalomnál Zákányszék, Ruzsa és Öttömös felé lehet, majd itt vissza lehet térni az 55-ös főútra. Visszafelé ugyanezen az útvonalon lehet haladni.
FRISSÍTVE: SZARVAS MIATT TÖRTÉNHETETT A BALESET
Helyszíni információk szerint a baleset akkor történt, amikor egy szarvas hirtelen egy Szeged felől Baja irányába közlekedő személyautó elé ugrott, amely vészfékezett. A mögötte haladó kisbusz sofőrje reflexből elrántotta a kormányt, de elveszítette uralmát a jármű felett, ami keresztbe fordult az úton, és frontálisan ütközött egy szemből érkező, szabályosan közlekedő, piros színű személyautóval – írja a Hiros.hu. Információk szerint a vétlen személyautó utasa, egy idős nő súlyos sérüléseket szenvedett.



