Szegedi Arcok

Iskolák is látogatják az ásotthalmi Patrik csacsirezervátumát, akinek sajnos rengeteg támadással is meg kell küzdenie – exkluzív interjúban beszélgettünk a fiatal gazdával

Bizonyára senkinek sem kell bemutatni Koszonits Patrik történetét a Napfény Városában. Tavaly azzal vonult be a köztudatba az ásotthalmi fiatal, hogy több mint 400 kilométert gyalogolt előbb Füles, majd Fanni nevű szamaraival álmai megvalósításáért. Nos, a csacsiálom összejött, hiszen a szamárrezervátuma mellett megszületett az Ott vagyunk már? Alapítvány is! Sajnos a fiatal gazda elhagyta Csongrád-Csanád vármegyét áprilisban, azonban Patrikéknál továbbra is pörgős az élet – augusztusban megnyitotta kapuit a csacsirezervátum szamárfarmja, szeptembertől pedig iskolák is látogathatják a szeretett négylábúakat. Bár az ásotthalmi fiatal rengeteg állatot megmentett az elmúlt időszakban, sajnos számtalan támadás éri a gazdát, ami jelentősen nehezíti az alapítvány és a rezervátum jövőjét is. A szamaras fiúval az idei esztendő céljairól, illetve megpróbáltatásairól beszélgettünk!

ISKOLÁSOK IS LÁTOGATJÁK A REZERVÁTUM NÉGYLÁBÚ LAKÓIT

Patrikék idén áprilisban tették át székhelyüket Ásotthalomról Győr-Moson Sopron vármegyébe, és mint megtudtuk, az élet az azóta eltelt időszakban is rendkívül mozgalmasan telik a csacsirezervátumukban. ,,Mióta itt vagyunk, szeptembertől el tudtuk kezdeni fogadni az iskolákat. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek közelebbről megismerjék az alapítványt és tanuljanak a felelős állattartásról ” – fogalmazott. A diákok pedig előszeretettel, izgatottan és széles mosollyal az arcukon látogatják meg az Ott vagyunk már? alapítványt, az elmúlt napokban a kimlei, a vági, Sopronból pedig egyenesen két általános iskola tanítványai ismerkedtek meg a rezervátum négylábú lakóival. Patrik azt is megosztotta velünk, hogy a látogatások mellett augusztusban megnyitotta kapuit a rezervátum szamárfarmja, ahol havi egy nyílt nappal várják az érdeklődőket. ,,A nyílt napokkal az a célunk, hogy a látogatók meg tudják csodálni az állatainkat, emellett betekintést kaphatnak az alapítvány életébe” – tette hozzá.

SAJNOS RENGETEG TÁMADÁS ÉRI PATRIKÉKAT

Koszonits Patrikék rengeteg állatot, többek között – csacsikat, lovakat, kecskéket, sőt még birkákat is megmentettek az elmúlt időszakban. Sajnos úgy fest, sokaknak ez sem nyerte el a tetszését, hiszen az ásotthalmi fiatal elmondása szerint számos támadás éri az alapítványt. ,,Folyamatosan jogtalanul feljelentenek és visszaélnek a személyes adataimmal, információimmal. Olyan eset is volt, hogy felvették az egyik magánbeszélgetésemet és közzétették a közösségi médiában, emellett több lejárató oldalt is készítenek ellenünk. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a jelentgetésekkel a Facebook csalóoldalként bírálja el az oldalunkat, emiatt pedig nem fogadják el szervezetként. Ez azt eredményezi, hogy ebben a formában nem tudunk adományt gyűjteni, teljesen tönkreteszik az ember idegrendszerét” – számolt be Koszonits Patrik.

AZ ÖSSZEFOGÁS EREJE

Patrik a napokban tett közzé egy segítségkérő posztot, amelynek köszönhetően egy nap alatt több százezer forint gyűlt össze. Mint írta,

“nagyon szépen köszönjük a rengeteg adományt! Emellett kaptunk egy ló fogorvostól felajánlást, aki elvállalta, hogy kezeli Misut és az idősebb csacsiknak ellenőrzi a fogait. Egy kedves Hölgy felajánlotta, hogy beszerzi a csacsik számára a féregtelenítő pasztát. Egy család Tétről szendvicspanelt ajánlott fel a beálló téliesítésére. Himodról szalma felajánlás érkezett. Mérhetetlenül hálásak vagyunk mindenkinek! A rengeteg rossz után nagyon jólesett ez a hihetetlen összefogás és szeretet, az ilyen napokért érdemes felkelni!”

Az ásotthalmi fiatal csapatunknak elmondta, hogy leírhatatlan érzés volt látni, mekkora segítség érkezett a részükre. ,,Még mindig számíthatunk az emberekre. Az összegyűlt adományt az állatok ellátására, illetve a rezervátum téliesítésére és fejlesztésére fordítjuk. Hálásan köszönjük Mindenkinek” – zárta mondandóját.

Fotók: Ott vagyunk már? FB.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb