Mindenmás

Kerékpárost gázolt a Napfény InterCity, a szegedi fővonalon hosszabb eljutási időre kell számítani

A szegedi fővonalon hosszabb eljutási időre kell számítani, mert Ceglédnél baleset miatt nem közlekedhetnek a vonatok Kecskemét felé – közölte hétfőn reggel a MÁV, majd hozzátették, hogy egy kerékpárost gázolt el a vonat.

A Szegedről 4:30-kor a Nyugati pályaudvarra elindult Napfény InterCity (IC 719) Cegléden a Dohány utcai vasúti átjáróban elütött egy kerékpárost, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. A Budapest – Kecskemét – Szeged közötti vonatoknál az alábbi forgalmi rendre lehet számítani:

  • a legtöbb vonat terelve, Abonyon át közlekedik, ezekről a vonatokról nem kell átszállni, azonban a terelt útvonal miatt 30-50 perccel hosszabb menetidőre kell számítani,
  • a Napfény InterCityk esetében néhány járatnál Cegléd és Nyársapát között pótlóbuszos átszállásra lehet számítani,
  • Ceglédről a Cívis InterRégiókat és a Z50-es vonatokat javasolják a főváros felé,
  • a Kecskemét – Nagykőrös felől Ceglédre tartóknak pedig a Volán 550, 552-es járatait javasolják, melyen a vonatjegyek is érvényesek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb