Mindenmás

Rollerrel szerzett be és terjesztett kábítószert egy férfi a szomszéd vármegyében – most indítványozták a letartóztatását

A bajai rendőrség tudomására jutott, hogy egy 30 éves helyi férfi rendszeresen marihuánát terjeszt a városban. A nyomozás során kiderült, hogy a gyanúsított elektromos rollerrel járt a „beszerző körútjaira”, illetve a terjesztéshez is ezt használta.

A rendőrség közleménye szerint a bajai nyomozók a Hírös Kommandóval közösen október 9-én két helyszínen, a férfi otthonában és egy másik ingatlanban egyszerre tartottak kutatást. Az akció során összesen 800 gramm kábítószergyanús növényi származékot találtak, továbbá lefoglaltak egy elektromos rollert, készpénzt és mobiltelefont is. Mint megtudtuk, a férfit a rendőrök őrizetbe vették, ellene kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt indult eljárás, és a nyomozók indítványozták letartóztatását. Az ügyben egy másik férfival szemben kábítószer birtoklása miatt folytatnak eljárást.

ÚJ DROGTÖRVÉNY LÉPETT ÉLETBE

Kihirdették az új drogtörvényt, “júniustól nincs kímélet”: vagyonelkobzás, kitiltás, börtön vár a drogdílerekre – közölte a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos májusban a közösségi oldalára feltöltött videójában. Horváth László korábban hangsúlyozta, hogy a kábítószer súlyosan károsítja az egészséget, halálhoz vezethet, a közbiztonság romlását, baleseteket, tragédiákat okoz, a kormány ezért zéró toleranciát hirdetett a kábítószerekkel szemben, és ennek része a most elfogadott törvényjavaslat is. “Ezzel a törvényjavaslattal az elrettentésen kívül gyors és hatékony új eszközöket kívánunk a rendőrség kezébe adni. Ezen túl nemcsak a klasszikus drogok vagy az új pszichoaktív szerek, hanem egyéb tudatmódosító anyagok is kábítószernek minősülnek, és súlyos büntetéssel fog járni, ha valaki ezekkel kereskedik” – jelezte májusban Horváth László.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb