Nem indul a 2026-os országgyűlési választásokon Mihálik Edvin
Nem indul a 2026-os országgyűlési választásokon Mihálik Edvin, Szeged zöld tanácsnoka. Mint kedden kiderült, a rendszerváltás jelöltjét támogatja majd a szavazatával és munkájával egyaránt.
“Több jelzést is kaptam arról, hogy egy közvélemény-kutató cég azzal hívja a szegedieket, hogy a jövő évi országgyűlési-választásokon támogatnának-e a szavazatukkal engem, mint a Tisza Párt jelöltjét. Nagyon megtisztelő, ha erre igent válaszolnak, azonban fontosnak tartom kijelenteni, hogy nem indulok a 2026-os országgyűlési választásokon” – írta Mihálik Edvin a közösségi oldalán kedden.
A RENDSZERVÁLTÁS JELÖLTJÉT TÁMOGATJA
Kiemelte továbbá, hogy büszke arra, hogy 2022-ben az országos listához képest többen támogatták őt szavazatukkal, és arra is, hogy Szegeden nagy fölénnyel nyert a szavazókörökben, de ettől függetlenül azt gondolja, hogy a változást azzal szolgálja a legjobban, ha újszegedi képviselőként a rendszerváltás jelöltjét támogatja majd a szavazatával és munkájával.
NEHÉZ HÓNAPOK JÖNNEK
Itt megjegyezte azt is, hogy nehéz hónapok következnek, majd bírálta a kormányt, és a legújabb nemzeti konzultációról is szót ejtett, amit a “kampány részének” titulált, majd arra kért mindenkit, hogy adja le náluk a kérdőíveket, hogy megmutassák együtt “mi mindenre lehetne költeni Szegeden a propagandára költött állami pénzeket”.
A 2022-es választásokon egyébként Mihálffy Béla 5 százalékponttal nyert Mihálik Edvinnel, a város jelenlegi zöld tanácsnokával szemben a Csongrád-Csanád vármegyei 2-es választókerületben.



