Mindenmás

Le a kalappal: Ambrus Tamás és Verók Imre 3. helyezést értek el a röszkei páros horgászversenyen

Ambrus Tamás és Verók Imre 3. helyezést ért el a Röszkei Sporthorgász és Természetvédelmi Egyesület által megrendezett Őszi Évadzáró Páros Feeder Botos Horgászversenyen. Tamás megosztotta szerkesztőségünkkel a verseny részleteit.

“A B szektor 32-es helyét húztuk, ami az utolsó előtti helyet jelentette. Őszintén szólva az A szektor vége lett volna a cél, de a verseny nem kívánságműsor – abból kell főzni, amit az ember húz” – kezdte beszámolóját Tamás.

“Több távot is kipróbáltam: 2, 20, 25, 40 és 60 méteren is voltak jelentkezőim, és mindegyikből sikerült halat is fognom. A verseny vége felé azonban kezdett gyanússá válni, hogy ezzel a taktikával nem leszek benne a Top 3-ban. Úgyhogy váltottam. Gondoltam, ideje megmutatni, mit tudok – és bedobtam 115 méterre, közvetlenül a túlparti nádas elé. A döntés tökéletesnek bizonyult! Alig 8 perc telt el a dobás után, máris jelentkezett az első kapás, majd ugyanoda visszadobva több szép pontyot is sikerült fognom. Bár ezek sem számítottak igazi óriásoknak, a szektorban így is komoly eredményt értem el.”

Végül a mérlegelésnél kiderült, hogy a B szektor a 3. helyezést csípte meg. Tamás tehát a nap végén két gyönyörű kupával távozott, melyek közül az egyiket kisvártatva odaadta barátjának, hiszen a siker közös volt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb