Semjén Zsolt benyújtotta a törvényjavaslatot: a két nagy népszámlálás között kis népszámlálást, azaz mikrocenzust tartanak Magyarországon
Két nagy népszámlálás között úgynevezett kis népszámlálást, azaz mikrocenzust tartanak Magyarországon. A legutóbbi nagy népszámlálás 2022-ben volt, míg a kisebb, amely a lakások, intézetek három százalékát és az azokban lakókat érintette, 2016-ban. A sorban nyolcadik kis népszámlálást két év múlva, 2027. október 1. és november 7. között végzik.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes október 14-én nyújtotta be a 2027. évi mikrocenzusról szóló törvényjavaslatot. A jogszabály preambuluma szerint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 1963 óta két népszámlálás közötti időszakban mikrocenzust, azaz mintavételes kis népszámlálást hajt végre annak érdekében, hogy a legutóbbi népszámlálás óta bekövetkezett változásokat mérje.
A GYERMEKOTTHONOKAT, KOLLÉGIUMOKAT ÉS A BV INTÉZMÉNYEIT IS ÖSSZEÍRJÁK
A kormány indítványa alapján a Magyarország területén 2027. október 1-jén 0 órakor fennálló állapot alapulvételével a természetes személyekről és a lakásokról összeírást kell tartani. Így összeírják
- a Magyarország területén élő vagy 12 hónapnál rövidebb ideig külföldön tartózkodó, de Magyarországon lakóhellyel, valamint tartózkodási hellyel rendelkező magyar állampolgárokat,
- a Magyarország területén három hónapnál hosszabb ideig tartózkodó EGT-állampolgárokat, harmadik országbeli állampolgárokat és hontalan személyeket,
- az ország területén lévő lakásokat, lakott üdülőket, lakott egyéb lakóegységeket és a közösségi éjszakai elhelyezést szolgáló intézményeket (a gyermekvédelmi szakellátás intézményeit, diákotthonokat, kollégiumokat, a munkavállalók elhelyezését szolgáló intézményeket, a tartós és átmeneti elhelyezést biztosító szociális intézményeket, és a büntetés-végrehajtás intézményeit).
Az Index azt írja, hogy a mikrocenzus a Magyarország területén lévő lakások, intézetek – matematikai módszerrel, a KSH által kiválasztott – három százalékát és az azokban lakó természetes személyeket érinti. Az adatfelvételt két év múlva, 2027. október 1. és november 7. között végzik. A kiválasztott lakások és intézetek lakóit a kijelölésről és az adatszolgáltatási kötelezettségről, valamint az annak teljesítésével kapcsolatos egyéb információkról a KSH az adatszolgáltatást megelőzően értesíti.



