Irreálisnak nevezte a jövő évi minimálbér-emelésre vonatkozó terveket Czomba Sándor államtitkár
Irreálisnak nevezte a 13 százalékos jövő évi minimálbér-emelésre vonatkozó terveket a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 műsorában szerdán. Czomba Sándor közölte, várják a harmadik negyedéves gazdasági adatokat, de látszik, attól a pályától, amelyet eredetileg felrajzoltak 3,2 százalékos GDP-növekedéssel és 3,4 százalékos inflációval, el kell térniük, és bár nagyon szeretnék, ha a minimálbér 13 százalékkal emelkedne 2026-ban, egy túlságosan nagymértékű növeléssel, amely mögött nincs gazdasági teljesítmény, munkahelyeket kockáztatnának.
Az MTI beszámolója szerint folynak a tárgyalások, ezek “nagyjából ott tartanak”, hogy a munkaadói oldal 6-8 százalék körüli, a munkavállalói oldal 10-12 százalékos keresetnövekedésben gondolkodik – mondta el, hozzátéve, bízik benne, “a kollektív bölcsesség, mint ahogy eddig is minden évben, most is működni fog”, ám “kormányzati beavatkozás nélkül nagyon valószínű, nem tudnak olyan számadathoz közelíteni, ami mindkét félnek megfelel” – mondta.
“Az átlagkereset úgy nő közel két számjeggyel, hogy az infláció 5 százalék alatt van, tehát a reálkeresetek is folyamatosan 5 százalék körüli értékben nőnek, ami nagyon jó, a mediánkereset egyre közelebb kerül a bruttó átlagkeresethez, most olyan 81-82 százaléknál tart, ilyen utoljára két és fél évvel ezelőtt volt” – jegyezte meg. Az államtitkár kiemelte, a nettó keresetek nagyobb arányban nőnek, mint a bruttó keresetek, ennek hátterében a 25 év alattiak mintegy 600 ezer fiatalt érintő szja-mentessége, a 30 év alatti gyermekes anyák, négy gyermekes anyák adókedvezménye van.



