Közélet

“A szegedi diákok, az ’56-os forradalmárok bebizonyították, egyetlen városból, egyetlen közösségből is elindulhat az a változás, amely egy egész nemzetet mozdít meg” – így emlékezett meg az ’56-os forradalomról Szeged (galériával)

Az Országzászló ünnepélyes felvonásával kezdődött az október 23-ai városi megemlékezés Szegeden, majd a díszünnepségre és a koszorúzásra Nagy Imre szobránál, a Rákóczi téren gyűltek össze a helyiek, ahol Vajda Júlia, Szeged díszpolgára mondott ünnepi beszédet.

Vajda Júlia azzal kezdte beszédét, hogy “ma azokra a hősökre emlékezünk, akik készek voltak életüket is feláldozni a szabadságért, és akik kijárták az utat ahhoz, hogy 1989-ben végül megvalósulhasson a rendszerváltás”.

SZEGED MINDIG A SZABADSÁG VÁROSA VOLT

“Ma a magyar történelem egyik legfényesebb, de egyben legfájdalmasabb fejezetére emlékezünk. 1956 októberében egy nemzet mondta ki, hogy elég volt az elnyomásból, elég volt a zsarnokságból és a hazugságokból. A magyar nép a szabadságáért és a függetlenségéért küzdött, és bár a forradalmat leverte a túlerő, eltaposták az orosz tankok, a világ megtanulta, hogy a magyar szabadságvágy eltiporhatatlan. Különösen igaz ez ránk, szegediekre” – hangsúlyozta beszédében Szeged díszpolgára, majd azt is kiemelte, hogy Szeged mindig a szabadság városa volt, amelynek lakói évszázadokon át bizonyították önállóságukat.

“1956-ban Szeged volt a szikra, mely lángra lobbantotta a forradalom tüzét”

– emelte ki Vajda Júlia, és visszaemlékeztetett arra, hogy október 16-án Szegeden alakult meg a MEFESZ, innen indult a forradalom.

MINDIG VAN VÁLASZTÁSUNK

“Az ’56-os hősök bátorság arra tanít bennünket, hogy mindig van választásunk. Hogy a félelemmel, a megalkuvással szemben mindig ott van a kiállás, az összefogás és a jövőbe vetett hit. A szegedi diákok, az ’56-os forradalmárok bebizonyították, egyetlen városból, egyetlen közösségből is elindulhat az a változás, amely egy egész nemzetet mozdít meg” – mondta beszédében Vajda Júlia, majd az esemény végül koszorúzással ért véget.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb