Közélet

Megszületett a döntés: Magyarország szomszédjánál visszaállítják a sorkatonaságot

Horvátország parlamentje pénteken elfogadta a védelmi törvény módosítását, ezzel pedig visszaállították a kötelező sorkatonai szolgálatot az országban. Minden 18. életévét betöltött férfi még az év végéig behívót kap, és abban a naptári évben vonul be kiképzésre, amelyben betölti a 19. életévét.

A horvát parlament elfogadta pénteken a védelmi törvény módosításait, amelyekkel visszaállítják a kötelező sorkatonai szolgálatot – közölte a horvát sajtó. A jogszabályt 84 képviselő támogatta, 30 tartózkodott, 11 pedig ellene szavazott a 151 tagú törvényhozásban – írja az Index. 2026 januárjától indul a két hónapos alapkiképzés a knini, slunji és pozsegai laktanyákban, ahol évente öt turnusban mintegy 4000 sorkatonát képeznek ki.

A kiképzés – akár katonai, akár polgári – hallgatói jogviszony esetén 29 éves korig, élsportolók számára világ- és Európa-bajnokságon való részvétel idejére egy évig halasztható el. A sorkatonák havi 1100 euró (mintegy 450 ezer forint) illetményt kapnak, és a szolgálat idejére munkajogi védelem illeti meg őket. A kéthónapos kiképzés beleszámít a szolgálati időbe, és előnyt jelent az állami vagy más közszolgálati állásokra való pályázáskor. A polgári szolgálat díjazása kisebb lesz a katonainál, pontos összegéről kormányrendelet rendelkezik majd.

RENDŐRI ELŐÁLLÍTÁS LEHET HA A BEHÍVÓT FIGYELMEN KÍVÜL HAGYJÁK

A behívó figyelmen kívül hagyása esetén rendőri előállítás is elrendelhető, emellett 250 és 1300 euró közötti pénzbírság szabható ki azokra, akik nem jelennek meg a kiképzésen vagy a polgári szolgálaton, illetve azt igazolatlanul megszakítják.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb