Azt kéri az Országos Kereskedelmi Szövetség, hogy legyen vége az árrésstopnak
Szeptemberre 4,7 százalékra csökkent az élelmiszerár-infláció, így többé nem szükséges az árrésstopok fenntartása – írja az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) hétfői közleményében. Az idén márciusi intézkedést az érdekvédelmi szervezet szerint eleve semmi nem indokolta, most azonban teljesült az a feltétel is, amit a kormány kritériumként állított: az 5 százalék alatti árnövekedés.
“A legutóbbi bejelentés szerint novemberben dönt a kormány arról, hogy meghosszabbítja-e az árrésstop hangsúlyosan átmentinek nevezett intézkedését. Bár az intézkedést márciusban semmiféle hatástanulmány nem alapozta meg, és rendeletben sem szerepelt soha, hogy mik a döntés konkrét céljai, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter többször is beszélt arról, hogy a kivezetés feltétele a tartósan 5 százalék alatti élelmiszer infláció” – írta közleményben az Országos Kereskedelmi Szövetség.
HÓNAPOK ÓTA 5 SZÁZALÉK ALATT VAN AZ INFLÁCIÓ HAZÁNKBAN
Kiemelték továbbá, hogy ez a feltétel teljesült. “A kiskereskedelemben mért élelmiszer infláció Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal adati szerint március óta – tehát több mint fél éve – 5 százalék alatt van. Szeptemberben az éttermi árakkal kiegészített élelmiszer inflációs mutató is 5 százalék alá csökkent, bár a vendéglátás áraira a kiskereskedelmi árrésnek egyébként is minimális hatása van” – mondja Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára.
RONTJÁK A HELYZETET, BEZÁRNAK AZ ÜZLETEK
Kozák Tamás szerint, ha a kormány fenntartja az intézkedést, azzal saját céljaival is szembemegy, és csak rontja a lakosság, a beszállítók és a kiskereskedők helyzetét. A szervezet szerint az árrésstop legnagyobb vesztese a lakosság, különösen a kistelepüléseken. Az 5-10 ezer fő alatti településeken jellemzően kevés a bolt, nagyobb áruházláncok pedig egyáltalán nincsenek. Az OKSZ-főtitkár szerint egyre több üzlet zár be az intézkedés negatív hatásai miatt, mivel a vevők elpártolnak a kisboltoktól. A szervezet azt írja, az élelmiszer-kiskereskedelem 48 százalékát adó kisebb szereplők 18 százaléka tervez üzletet bezárni.
A SZABAD VERSENY TUDJA TARTÓSAN FÉKEZNI AZ INFLÁCIÓT
Az egész miatt gyengül az ország élelmiszeripara, mert a kereskedők kénytelenek olcsóbb importot választani – írja az OKSZ. Szerintük csak a szabad verseny tudja tartósan fékezni az inflációt, ezért azt kérik, hogy a kormány szüntesse meg az árrésstopot – írja a Telex.



