Tűz van Szegeden! A Cserepes soron több tűzoltóautó is munkában! (fotók) (videó) (frissítve)

A Szeged365 Family-től kaptuk az információt: a szegedi tűzoltók már hajnalban dolgoztak. A rendőrök és a tűzoltók már a helyszínen vannak, a Cserepes soron kell oltani éppen a lángokat!
A tűz keletkezésének oka egyelőre nem ismert, és sérültekről sincs hivatalos információ. A hatóságok arra kérik a környéken közlekedőket, hogy kerüljék el a területet, hagyják szabadon a felvonulási utakat, a közelben élők pedig erős füst esetén zárják be az ablakokat.
FRISSÍTVE: MEGSZÓLALT A KATASZTRÓFAVÉDELEM
Egy elhagyatott, kétszáz négyzetméteres, több lakásból álló épület egyik lakásában keletkezett tűz Szegeden, a Cserepes soron – közölte a katasztrófavédelem. A lángok a tetőre is átterjedtek. A szegedi hivatásos tűzoltók három vízsugárral megakadályozták a tűz továbbterjedését, jelenleg folytatják a munkálatokat.
FRISSÍTVE 2.0: ELOLTOTTÁK A TÜZET
Eloltották azt a tüzet, amely Szegeden, a Cserepes soron, egy elhagyatott, több lakásból álló, kétszáz négyzetméteres épület egyik lakásában keletkezett – közölte a katasztrófavédelem hétfőn fél 10 körül. Kiemelték, hogy a lángok mintegy ötven négyzetmétert érintettek, és a tetőre is átterjedtek, amelyeket a szegedi hivatásos tűzoltók három vízsugárral fékeztek meg.






