Sport

Jön az év utolsó nagy futófesztiválja: szombaton startol a PlatánSport XI. Tök-Jó Félmaraton és családi futónap Ópusztaszeren

Az idei évben is Ópusztaszeren tartják az év utolsó nagy futófesztiválját Csongrád-Csanád vármegyében: szombaton jön a PlatánSport XI. Tök-Jó Félmaraton és családi futónap! A helyszín ismét a különleges atmoszférával rendelkező Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark lesz, így a szabadban, csodás környezetben sportolhatunk!

A szervezőktől megtudtuk, hogy a futófesztivált szombaton 12 órától, immár 11. alkalommal rendezik meg a Platán Sport Egyesületnek köszönhetően. Több táv közül is választhatnak a sportolni, futni vágyók, hiszen lehet nevezni:

  • 2 kilométeres,
  • 5 kilométeres,
  • 10,5 kilométeres,
  • és 21,1 kilométeres (félmaratoni) távra is!

Az eseményen részt vehetnek családok és iskolások is, minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. A rendezvény célja idén is az, hogy a családokat együtt mozgassák meg, azaz a szülők és a gyerekek együtt sportoljanak.

A PONTOS RÉSZLETEK IS ISMERTEK

Számos részletet közöltek már a szervezők, eszerint a 2 kilométeres távra nevezők 2 kört futnak majd a park területén, az 5-10,5, és a 21,1 km-en indulók pedig a versenyközponti rajtból indulnak egyszerre. Itt az 5 kilométeren futók a 2,5 km-nél található frissítőpontnál fordulnak vissza a versenyközpont felé, a 10,5 km-es futók pedig a kisteleki célba futnak majd be. A félmaratonisták a kisteleki központnál fordulnak vissza a versenyközpont felé. A szervezők tájékoztatás aszerint chipes időmérés lesz, a rajtszámot pedig előre vagy hátulra, látható helyre kell feltenni. További részleteket ITT találsz!

Kíváncsi vagy rá, hogy tavaly hogyan telt a rendezvény? Mutatjuk:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb