Mindenmás

A Szegedi Járásbíróság letartóztatta azt a dílert, aki a gyanú szerint ByAlexnek és a bandájának drogot adott el

A Szeged365.hu korábban beszámolt arról, hogy kokainnal kereskedő drogdílerek letartóztatását inditványozták Szegeden. Az egyik díler egy ismert hazai zenész, ByAlex zenekarának értékesített kábítószert. A Szegedi Járásbíróság végül pénteken elfogta azt a férfit, akit az ügyben gyanúsítanak.

Pénteken letartóztatta a Szegedi Járásbíróság azt a budapesti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy drogot értékesített ByeAlexnek és zenekarának a zenei fesztiválok során. A 24.hu információi szerint a bíróság annak az olasz férfinek is elrendelte a letartóztatását, akitől a 45 éves férfi vette a kokaint.

Grósz Tamás, a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője reagált az ügyre: azt mondta, hogy az ügyben eljáró nyomozási bíró az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte a kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult büntetőügyben a két gyanúsított letartóztatását. A Szegedi Törvényszék ezen felül azt közölte, hogy mindkét végzéssel szemben fellebbezést jelentett be a védelem, így egyik sem vált véglegessé – részletezi a 24.hu.

BYEALEX ÉS A NAPOKBAN KIROBBANT KOKAIN-BOTRÁNY

Ahogy arról a Szeged365.hu korábban beszámolt, éppen a napokban robbant ki egy kokainnal kapcsolatos botrány ByeAlex körül. A Nemzeti Nyomozó Iroda házkutatást tartott a zenésznél és a zenekar tagjainál. ByAlex és a két zenész átadták a saját részükre vásárolt kábítószert a hatóságnak. Mindhármukat szabadlábon engedték. Emellett két másik embert elfogtak, akiket őrizetbe vettek, majd kezdeményezték a letartóztatásukat.

BYEALEX: “NE KÖVESSÉTEK A PÉLDÁMAT EBBEN”

A zenész nem titkolta a történteket: ByeAlex maga erősítette meg közösségi oldalán, hogy szerdán házkutatást tartottak nála, és kis mennyiségű drogot találtak a lakásában. A zenész hangsúlyozta, hogy teljes mértékben együttműködött a hatóságokkal, akik korrekt módon jártak el.

ByAlex arról is beszélt, hogy a történtek ellenére nyugodt marad, sőt – saját bevallása szerint – most éli élete egyik legkiegyensúlyozottabb időszakát. Azonban a zenész azt is kiemelte, hogy bár a saját hibáit őszintén felvállalja, ezzel nem szeretne rossz példát mutatni senkinek – osztott meg további részleteket az Index.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb