Fókuszban az adventi vásárok, a fenyőfa árusító helyek és az ünnepi szolgáltatások: karácsonyi razziába kezdett a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal megkezdte karácsonyi ellenőrzéssorozatát, amely az év végéig tart. Kiemelték, hogy az adventi vásárokon, a piacokon, a fenyőfa árusító helyeken, a nagyobb bevásárlóközpontokban, illetve a vendéglátóknál és az ünnepi szolgáltatások nyújtóinál a revizorok kiemelten vizsgálják az adókötelezettségek teljesítését. Főként a számla- és nyugtaadást, az áruk eredetét, a foglalkoztatás szabályszerűségét ellenőrzik.
A hivatal hétfői közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy sokat kockáztat az a vállalkozás, amelyik nem tartja be a szabályokat. Ha valaki bevételét eltitkolva nem ad nyugtát vagy nem jelenti be alkalmazottját, a hivatal akár kétmillió forintos mulasztási bírságot is kiszabhat.
A MUNKAVÉGZÉS MEGKEZDÉSE ELŐTT BE KELL JELENTENI A MUNKÁST!
Hozzátették: lényeges, hogy a bírság mértéke ugyanennyi lehet abban az esetben is, ha egy-egy napra segíti valaki – úgynevezett egyszerűsített foglalkoztatás keretében – a kereskedő vagy a vendéglátó munkáját, ilyenkor fontos, hogy nem valamikor a munkanap folyamán, hanem még a munkavégzés megkezdése előtt kell megtenni a bejelentést.
A VÉGREHAJTÁSI SZAKEMBEREK IS RÉSZT VESZNEK AZ AKCIÓBAN
Kihangsúlyozták azt is, hogy az a vállalkozó, akinél igazolatlan eredetű árut találnak az ellenőrök, az áru forgalmi értékének 40 százalékáig terjedő bírságra számíthat. Ennél a típusú jogsértésnél van bírságminimum is: a magánszemélyek, egyéni vállalkozók esetében legalább 200 ezer forint, cégeknél pedig legalább félmillió forint. A revizorok mellett a hivatal végrehajtási szakemberei is részt vesznek a karácsonyi akcióban. Súlyos jogsértés esetén, és ha a várható mulasztási bírság összegének megfizetése a NAV rendelkezésére álló adatok alapján kétséges, ideiglenes biztosítási intézkedés keretében a hivatal – a költségvetést megillető bevétel biztosítása érdekében – akár az árukészletet is lefoglalhatja. A NAV ellenőrzéseivel nemcsak a költségvetési bevételek védelmét szolgálja, hanem támogatja a jogkövető vállalkozásokat is: fellép azokkal szemben, akik adóelkerüléssel, bevételeltitkolással tisztességtelen versenyelőnyre törekszenek – emelték ki.



