Közélet

“Túl vagyunk a munka oroszlánrészén” – indulhat a tesztüzem a Budapest–Belgrád vasútvonalon

A Budapest–Belgrád vasútvonal az elmúlt évtizedek legnagyobb hazai vasútfejlesztése. A beruházás eredményeként Magyarország egy teljesen megújult, 160 km hosszú, kétvágányú, 160 km/órás fővonallal gazdagodik. A projekt egyszerre erősíti a nemzetközi vasúti kapcsolatokat, a hazai hálózatot és a budapesti agglomeráció közlekedését. A 150-es vonal újjászületik, és soroksári–dömsödi térségből is gyorsabb, megbízhatóbb eljutás válik lehetővé.

A munka a végéhez közeledik: elindult a tesztüzem. A BuBe hosszú távon erősíti Magyarország logisztikai és közlekedési szerepét – osztotta meg közösségi oldalán Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.

„Építettünk egy vadonatúj vasútvonalat. Hamarosan elkészül a Budapest – Belgrád vonal magyarországi szakasza. Gyakorlatilag a régi vasútvonalat elbontottuk és a helyére egy vadonatúj, 160 kilométer hosszú, 160 kilométer órával járható vadonatúj vasútvonal létesült a személy- és az áruforgalom számára. Az infrastruktúra elkészült, a sínek, a felsővezeték, az épületek, a peronok és a jelzők már állnak; és ahogy mi mondjuk: most kezdődik a sötét üzem. Ez azt jelenti, hogy élő, valóságos körülmények között, két mozdonnyal kipróbáljuk, hogy a vágányok valóban jól járhatók-e, és minden jól működik-e úgy, ahogy azt megterveztük” – részletezte Hegyi Zsolt.

AZ OROSZLÁNRÉSZÉN TÚL VAGYUNK

“Aki járt már erre korábban, az átépítés előtt, nem nagyon fog ráismerni a régi vasútvonalra, hiszen a két vágányos, 160 kilométer per órával járható vasútvonalon, Budapesttől Kiskunhalasig 75 perc alatt, a kelebiai határig pedig másfél óra alatt lehet majd eljutni. A vasútvonalnak kulcsszerepe lesz a nemzetközi személyszállításban is, hiszen a Budapest–Belgrád kapcsolat megnyílásával Európa és Szerbia vasúthálózata össze tud végre kapcsolódni. Budapestről Belgrádba a menetidő nagyjából három és fél óra lesz. Gondoljunk bele, hogy korábban éjszakai vonat hálókocsikkal közlekedett a két főváros között. A vonal Budapesthez közelebbi szakaszán megindul az elővárosi jellegű forgalom, segítve az ottani településekről Budapestre ingázók mindennapjait. Ez az elmúlt évek legjelentősebb magyarországi vasútfejlesztése. Jó látni, hogy az oroszlánrészén túl vagyunk” – fogalmazott Hegyi Zsolt.

AZ ÁTADÁS VÁRHATÓAN 2026. FEBRUÁR 20-ÁN LESZ

Ahogy arról a Szeged365.hu oldala korábban beszámolt: a BudapestBelgrád vasútvonal átadását 2026. február 20-ára tervezi a kormány – Lázár János közlekedési miniszter december 2-án, a parlament gazdasági bizottsága előtt tartott éves beszámolójában jelentette be a tervezett dátumot.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb