Mindenmás

„Nem adjuk fel, Zsófi!”: segítsünk együtt a 16 éves lánynak, hogy újra beszélhessen és járhasson

Ficzere Zsófi egy 16 éves orosházi lány, aki 2024. november 6-án agyvérzést kapott. Azon az éjszakán hét órán át küzdöttek érte, több koponyaműtét és közel két hónap kóma után nyaktól lefele lebénult. Ma a bal oldala már mozdul, a jobb még nem. Tracheo kanült kapott, PEG szondán át táplálják, jelenleg nem tud enni és beszélni, ülni, állni, járni sem. Ahhoz, hogy közelebb kerüljön az önállóbb mindennapokhoz, intenzív fejlesztésekre van szüksége: logopédia, gyógypedagógia, konduktív terápia, gyógytorna és robotterápia. A Szent Vincent Rehabilitációs Alapítvánnyal és a Szent Vincent Kids-szel összefogtunk, hogy segítsünk neki, de ehhez, ti is kelletek. Segítsünk együtt Zsófinak!

Zsófi mindene a lovak világa volt, a lovaglás adta meg neki a szabadság élményét. 2024. november 6-án azonban minden megváltozott: agyvérzést kapott, azon éjszakán hét órán át küzdöttek érte a műtőben, majd hetekig kómában volt. Tracheo kanül segítette a légzését, PEG szondán keresztül kapta a táplálékot. Ma a jobb oldala még nem mozdul, a balon már látszanak biztató jelek, de enni, beszélni, ülni, állni, járni még nem tud. Itt lépnek be a célzott fejlesztések: logopédia és gyógypedagógia, konduktív terápia, mindennapi gyógytorna és robotterápia. Ezek apró, kitartó lépésekkel adhatják vissza a hangot, a mozdulatot, az önállóság esélyét. Segítsünk, hogy ez az út folytatódhasson.

Amire most Zsófinak szüksége van, az célzott, egymásra épülő fejlesztés: logopédia, gyógypedagógia, konduktív terápia, gyógytorna és robotterápia. A Szent Vincent Rehabilitációs Alapítvánnyal és a Szent Vincent Kids Gyermekfejlesztő, Habilitációs és Rehabilitációs Központtal összefogva 540 000 forintot szeretnénk összegyűjteni, ami egy teljes hónap, személyre szabott, hiteles és komplex rehabilitáció költsége. Ezek a terápiák nemcsak a fizikai állapotot és az életminőséget javítják, hanem kézzel foghatóan segítik a mozgásképesség és az önállóság fejlődését. A Szent Vincent Alapítvány, a Szent Vincent Kids és a Szeged365 közös adománygyűjtést indít Zsófiért. Állj mellé te is!

A közös akciónk célja egy hónap komplex fejlesztés ára, 540 000 Ft. Így tudsz segíteni, hogy már januárban megkezdődhessen a kezelése. Ő egy reményekkel teli lélek, aki minden mosolyával és előrelépésével bebizonyítja: van értelme a küzdelemnek.
Kérjük a Ti támogatásotokat is!
Minden felajánlás, minden jó szándék közelebb viszi őt egy boldogabb, önállóbb élet felé. Együtt csodákra lehetünk képesek. A gyűjtés részletei:

Alapítvány: Szent Vincent Rehabilitációs Alapítvány
Közlemény: Ficzere Zsófi
Adószám: 19312615-2-06
Számlaszám: 50468328-10004586
Nemzetközi számlaszám: HU195046832810004586
Székhely: 6726 Szeged, Cserőke utca 4.

Telefon: +36 70 652 0800
E-mail: [email protected]
Weboldal: www.szentvincentrehab.hu

A Szent Vincent Rehabilitációs Alapítvány, a Szent Vincent Kids és a Szeged365 közös kezdeményezésében kérünk: ha tudsz, utalj, ha nem, oszd meg a felhívást. Minden forint számít, minden megosztás közelebb visz. Ott lehet a segítséged végén Zsófi mosolya, az első kimondott hang, az első stabil lépés. Szeged már annyiszor összezárt a jó ügyek mellett, most rajtad a sor, hogy mellé állj.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb