Troll vagyok, de én ezt gerinccel csinálom – megszólalt a szegedi DPK-gyűlésen Orbánékat a gyerekvédelemről felkérdező férfi
„Igen, valóban troll vagyok, de én ezt a trollkodást arccal és gerinccel csinálom, ellentétben a szürkefejes kovácspistákkal” – mondta a 444-nek az a férfi, aki a szombati, Szegeden tartott Lázárinfón kérdéseket tett fel a miniszterelnöknek és Lázár Jánosnak a gyerekvédelmet érintő témában.
Mint megírtuk, szombaton Orbán Viktor a szegedi PICK Arébán tartott Lázárinfót Lázár Jánossal együtt. Itt a résztvevők is kérdezhették a Lázár-Orbán párost, akik a szokásos alákérdezések mellett váratlan kérdéseket is kaptak. A fent is említett férfi négy kérdést tett fel:
- Miért hazudtatok a gyerekekről?
- Miért nem védtétek meg a gyerekeket?
- Ki az a fontos ember, akinek a mocskosságait fedezitek?
- Miért loptátok el a gyermekeink jövőjét?”
Orbán Viktor válaszolt a feltett kérdésekre, mint mondta, 2010 előtt pedofil bűncselekmények miatt 80 ember volt börtönben, ma több mint hétszáz. Orbán azt is hangsúlyozta, hogy a most a hírekben szereplő fiatalkorúak bűncselekményeket követettek el, ezért vannak javítóintézetekben. Mivel „bűnözők”, a büntetés-végrehajtás alá kell rendelni ezeket az intézményeket. Azt is mondta, nem tudja megígérni, hogy az országban mindenki jól fog viselkedni, vagy minden intézmény jól fog működni, de bárhol megsértik a jogszabályokat, akkor az elkövetőket „fülön fogják”, „az elromlott intézményeket meg fogjuk javítani.”
A NÉZŐTÉRI HUHOGÁS EGYÁLTALÁN NEM LEPTE MEG
A kérdezőt, Zsoltot a 444 el is csípte egy gyors interjúra. Azt mondta a lapnak, hogy a közélet iránt érdeklődő állampolgárként számára triviális volt, hogy ha Orbán Viktor Szegedre érkezik, akkor megpróbál eljutni a rendezvényre. A Lázárinfós, kérdezős résznél különösebb ellenőrzés nélkül oda tudott jutni a mikrofonhoz, még várnia se kellett, mert az ő oldalukról kevesen akartak kérdezni. Mint mondta, a kérdéseire érkező bekiabálások, nézőtéri huhogás egyáltalán nem lepte meg, inkább élvezte a helyzetet.
ÁLDOZAT NÉLKÜL NEM LEHET SIKEREKET ELÉRNI
A kérdései feltevése után Zsolt nem maradt végig az eseményen, úgy döntött, hogy eljön onnan. A rendezők részéről semmi reakciót nem kapott, kifelé menet viszont néhány résztvevő beszólogatott neki. Szerinte áldozat nélkül nem lehet sikert elérni, fel kell vállalni mindenkinek némi kockázatot, kellemetlenséget a cél elérése érdekében. „Szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt, a kiállást kell felvállalnunk. Szerencsére egy munkahely elvesztése sem végzetes csapás, át lehet lendülni ezen is” – mondta.



