Közélet

Lázár János a tüntető kamionosoknak: a legolcsóbb út a fuvarozóknak jó, a lakosoknak maga a pokol

Mint megírtuk, Budapesten szerveztek tüntetést a fuvarozók. A fővároson kamionok százai vonultak át, a tervezett célpontjuk pedig a Hősök tere volt, a rendőrség azonban mindössze 50 járművet engedett be a térre. A tüntetők az MKFE és az útdíjtörvény teljes átgondolását, utóbbi eltörlését, valamint érdemi egyeztetést követelnek az Építési és Közlekedési Minisztériummal, és jelezték, mindaddig folytatják a tiltakozást, amíg nem teljesül az összes követelésük. Lázár János most azt mondta, bárkivel hajlandóak tárgyalni, de egyetlen dologból nem engednek: annak a hárommillió embernek a nyugalmából és biztonságából, akik hosszú évek óta szenvednek a teherforgalom miatt.

NEGATÍV KAMPÁNY INDULT A FUVAROZÓK ELLEN

Több száz kamionos demonstrált a Hősök terén a megemelt útdíjak miatt a fővárosban. A tüntetők szerették volna meghívni Lázár Jánost, hogy tartson egy rögtönzött Lázárinfót arról, miért volt szükség megemelni az útdíjakat. Orosz Tibor, a demonstráció szervezője szerint ezt nem bírja el a vállalkozásuk. „Elindult egy negatív kampány ellenünk, Lázár János azt mondta, meg kell védeni tőlünk hárommillió magyart. Nem ütjük el őket a zebrán, nem miattunk repednek a házak falai. Mi az emberekért, az emberek mellett vagyunk, nem ellenük. 200–300 kilométeres kerülőt kell tennünk, ha csak autópályákon mehetünk, ez számunkra elfogadhatatlan. Ilyen útdíjbevezetést nem lehet végrehajtani” – jelentette ki az Index szerint a szervező.

MAGA A POKOL

Lázár János végül a Facebookon üzent a kamionosoknak, mint írta: “december 19-én megállapodtunk a 7 meghatározó fuvarozói érdekképviselettel, akik közel 8 500 vállalkozást, a hazai fuvarozásban dolgozó cégek 70 százalékát képviselik. Ma este a Hősök terén alakult egy újabb fuvaros csapat, velük is egyeztetni fogunk. Egy dolog biztos: a legrövidebb és a legolcsóbb út csakis a fuvarozóknak jó, az utak mentén élőknek maga a pokol” – írta az építési és közlekedési miniszter. Lázár János szerint a fővárosi kamionos felvonulás a budapestiek számára is megmutatta, milyen amikor kamionok dübörögnek az ablak alatt. Szerinte hárommillió magyarnak ez a mindennapi élet része, akik úgy nevelik a gyerekeiket, segítik az idős szüleiket, élik az életüket, járnak munkába, iskolába, vagy haza, hogy kamionok robognak el mellettük.

A FALVAKBAN ÉLŐ LAKÓ KÁRÁN AKAR SPÓROLNI A KAMIONOS

“Ha ma valaki azt gondolja, ezeknek a kamionoknak semmi keresnivalójuk nincs Budapest utcáin, tegye fel a kérdést, akkor mi keresnivalójuk van Biharkeresztesen, Mátészalkán, vagy bárhol máshol?”

– tette fel a kérdést a miniszter, aki elmondta, hogy az elmúlt közel 15 évben annyi sztrádát és autóutat építettek, amennyivel a hazai pályahálózat – lakosságarányosan – mostanra eléri a legfejlettebb nyugati országok szintjét.

“Az útdíjakat pedig nem azért emeljük, hogy a fuvarosoknak rosszabb legyen, hanem azért hogy a főutak mentén élőknek legyen jobb. Elfogadhatatlan, hogy a fuvardíjakon több millió, falvakban élő, vagy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos. Amíg az alacsonyabb rendű utak olcsóbbak vagy ingyenesek a kamionok számára, addig maradnak az élhetetlen települések, a lakhatatlanná vált házak”

– jelentette ki Lázár János.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb